SzántóGráf

Kinek mi a jó – a sok tücskölés vagy kevés – könyökölni nemcsak a kocsmában szoktak – fontos a PSA

Na ez az a pillanat ami minden férfi életében bármikor bekövetkezhet. A mi szakmánkban valamikor régen kötelező volt az egészségügyi szűrővizsgálat. Egy alapos kivizsgálás. Nem úgy mint most az úgynevezett üzemorvosi, feküdjön fel és sóhajtozzon. Akkoriban tetőtől talpig átnéztek. Történt mindez a Csabai kapui SZTK – ban, ahol még urológus is volt.  A hideg kiráz, amikor eszembe jutnak azok a pillanatok, azok a kínos szituációk. Két nővérke asszisztált. Amikor még csak bementünk mindenki a hölgyeket gusztálta. Olyan macsósan. Aztán a puskamester főorvos keresett magának egy testhez álló ujjvédőt, felöltötte és megkért, hogy könyököljek az asztalra.  Mondhattam volna, hogy ez nálunk nem volt szokásban. Hozzátette letolt gatyával. Majd következett a mutatvány. Nem fájt, de olyan szokatlan volt, a torkomon éreztem az ujjbegyét. Később ahogy telik az idő már tudjuk, hogy mi a teendőnk. A procedúra végén már magunk szakítjuk le a papír törölközőt , hogy eltüntessük a behatolás kenőcsös nyomait. Egyébként  jó tudni, hogy a  prosztata mint a férfiasságunk micsodája  kellő karbantartást igényel. Ha nem akarunk idő előtt ezzel is vesződni. A gyulladás, a megnagyobbodás és az összes ezzel jár kényelmetlenség megelőzhető vagy kellő odafigyeléssel kiküszöbölhető. Maria Treben patikája szerint a kisvirágú füzike főzete a legjobb gyógyszer. Ugyanígy a tökmagolaj is használ rá. S fontos, hogy rendszeres időközönként elvégeztessük a PSA vizsgálatot ami egy egyszerű vérvétellel jár. A gond,  ehhez előtte orvosi beutalót kell kérni, s sűrűn megesik, hogy hiányzik a kórházakból a tesztanyag. A PSA kimutatja, hogy milyen állapotban van ez a fontos szervünk. Orvosbarátom mondja, hogy a betegek többsége azt kérdezi, mi a legjobb a prosztata bántalmak megelőzésére.  Azt akarják tudni, hogy sokat kell” tűcskölni” vagy ritkábban. Na erre a válasz, kinek mi …

 

 

Exit mobile version