SzántóGráf

Szántó Erzsébet élt 64 esztendőt – ma kísérték utolsó útjára az Edelényi temetőbe – búcsú az unokahú

Minden temetésen ha tetszik ha nem, ha bevalljuk ha nem valamennyire magunkat is elsíratjuk.  Szembesülűnk a valósággal, hogy mindannyiunk sorsa véges. Most is így volt.

Végső búcsút vettünk ma délelőtt Szántó Erzsébettől, apai ágon lévő Edelényi unokahúgomtól. Életének hatvannegyedik esztendejében ragadta el az értelmetlen halál.  Szomorú igazság, hogy évtizedek óta alig tartottuk a kapcsolatot. Számomra máig is az a kép él bennem ahogyan a ballagásomon  vagy az esküvőjén láttam. Miközben négy értelmes, iskolázott, diplomás fiúkat, lányokat szült, akiknek a családjával most egyszer csak  idegenül méregettük egymást Erzsi temetésén. Furcsa érzés volt. Míg a búcsúztatás tartott figyeltem, kik azok akikben fellelhetők közös őseink vonása. A halálba üldözött nagyapám és nagymamám vagy Édesapám öccsének Lajos bácsikámnak  alaposan körbemanipulált génjeit kerestem. Majd az Édesanyja temetése óta az egyedül maradt Katalin unokahúgomat is megpillantottam. Ezzel könnyű volt a leltár. Anyai ágon megmaradt egyetlen unokaöcsémet, Andrást két esztendeje búcsúztattuk el Budapesten.

Végül mondhatom, van még két unokahúgom egy edelényi és egy miskolci. Figyelmeztető jel. Mindannyiunknak. A hátramadottaknak.

Megőrizte mamája Elek Mária karcsúságát. Próbáltam visszaemlékezni, mostanában mikor is beszélhettünk utoljára. Talán akkor amikor a mamája bekerült az edelényi kórházba és panaszkodott a nem megfelelő bánásmódra. Szegény azt hitte, ha ha odaszólók jobb lesz neki.
Erzsinek ennyi jutott az életből
A gyászoló család
Nagyon szépen és meghatóan beszélt aki búcsúztatta
Az edelényi nagy temető szép és rendezett. Gondozott. Itt nyugszik már Édesapám öccse Lajos aki vájár volt éjszaka, nappal pedig gazdálkodott. Mellette felesége Mária is itt várja a feltámadást.

Exit mobile version