SzántóGráf

Októberben szavaznak Berettyóújfaluban – a tét , legyen e börtönkórház – latolgatták a beruházás előnyeit, hátrányait

Népszavazáson döntenek Berettyóújfaluban arról, hogy megépüljön-e a városban a fogvatartottak egészségügyi központja – jelentette be a település fideszes polgármestere, Muraközi István lakossági fórumon hétfőn.

A helyi képviselő-testület május végén döntött arról, hogy az építkezéshez a Gróf Tisza István Kórház melletti mintegy 0,8 hektáros területet ingyen átadja az államnak, de a helyiek közül sokan a közbiztonság romlása miatt kezdtek el aggódni.

A lakosság egy részének tiltakozása miatt inkább úgy döntöttek, hogy népszavazást írnak ki, amit valamikor ősszel tartanak meg. Sokan a közbiztonság romlása miatt aggódtak.

A népszavazáson a lakosságnak arról kell döntenie, hogy a képviselőtestület vonja-e vissza a terület átadásáról hozott határozatát.

Csiba Gábor, a büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerint a beruházás olyan lehetőség, amelyet nem lehet, nem érdemes kihagynia a városnak.

Elmondta, hogy a közel egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javulhat a kórház műszerezettsége, így a polgári lakosság ellátásnak színvonala is. Példaként említette, hogy jelenleg MR-vizsgálatra a helyieknek Debrecenbe kell utazniuk, amennyiben viszont megvalósul a beruházás, Berettyóújfaluba is telepítenek ilyen berendezést.

A központ megépítése stabilizálja a Gróf Tisza István Kórház működését, és lehetőséget jelent azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik pluszmunkát szeretnének vállalni.

A Belügyminisztérium szerint a tervezett egészségügyi központ a jelenlegi kórházi épülettől külön épülne meg, 150-200 új munkahelyet jelentene a városban, és egyszerre 220 fekvőbeteget tudna ellátni. A fogvatartottak egészségügyi központjának 2018 végére kellene megépülnie.  (MTI)

Exit mobile version