SzántóGráf

A Magyar Hírlap nyomán – kórház a fogvatartottaknak – erről szavaznak majd az érintett Berettyóújfaluiak – dönthetnek az észérvek és a gazdasági előnyök

A Magyar Hírlap számolt be arról, hogy Berettyóújfaluban fórumot rendeztek az oda tervezett börtönkórház megépítéséről.  A kormányt dr. Csiba Gábor a BM miniszteri biztosa képviselte. Észérvekkel ajánlotta a minden szempontból előnyös projekt megvalósítását a helyieknek. Végül várhatóan az lesz, hogy a kérdést egy helyi népszavazáson döntik el.

Csiba Gábor

“Alapvetően három problémát vetettek fel a Berettyóújfalura tervezett Fogvatartottak Egészségügyi Központjával kapcsolatban a hétfői fórum résztvevői, s ezek mindegyikére van megfelelő válasz – mondta lapunknak Csiba Gábor, a központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos. Az eseménnyel kapcsolatban rögtön leszögezte, erősen csúsztat a Népszava online felületén megjelent szerdai cikk a résztvevők számát illetően is, ugyanis a helyiségben százötven–kétszázan voltak legfeljebb, nem pedig több százan. Elsődleges problémaként azt vetették fel, hogy a város „bűnözők városa” lesz, ha megnyílik a kórház. Ez tévedés, Sopron, Kecskemét és Szeged sem arról ismert, hogy a bűnözők városa lenne, holott mindháromban nagy börtönök vannak. Az sem reális aggály Csiba Gábor szerint, hogy leértékelődnének az ingatlanok az intézmény közelében. A miniszteri biztos megjegyezte: nem attól a bűnözőtől kell félni, aki a börtönben van, hanem attól, aki még nincs bent.

A berettyóújfaluiak tartanak attól is, hogy a majdani intézmény ápoltjait tömegesen fogják látogatni a hozzátartozók, akik így elárasztják a várost. Ez sem életszerű szerinte, hiszen egy büntetés-végrehajtási intézménynek szigorú látogatási rendje van. A lakossági fórum konklúziója az volt, hogy az intézet felépítéséről helyi népszavazást tartanak. Csiba Gábor kijelentette: a Népszava itt is valótlanságot állított, „nem igaz, hogy a jelenlévők száz százaléka döntött a referendum mellett, mert körülbelül egyharmad akarta, egyharmad nemmel voksolt, egyharmad pedig nem tudott választ adni a kérdésre”.

A cikkben úgy fogalmaznak, Berettyóújfalu már a harmadik hely, ahol az ott élők megakadályozzák az építkezést. Nem igaz – hangsúlyozta a biztos –, hiszen Berettyóújfaluban sem akadályozta még meg senki, csak egyeseknek nem tetszik. Miskolcon pedig állami beruházásként valósult volna meg, s csak szerény mértékű tiltakozás volt ellene, de kormánydöntés született arról, hogy nem ott alakítják ki. Szikszó esetében az önkormányzat és a környező települések levélben kifejezetten kérték, hogy oda kerüljön a beruházás, ennek viszont a szakmai indokoltsága nem volt megalapozott – mondta Csiba Gábor.

„A hétfői lakossági fórumon a vita arról folyt, hogy az önkormányzati telket felajánlják-e az államnak ingyenesen a beruházás kivitelezéséhez. Erről egyhangú képviselő-testületi döntés született, majd négy helyi képviselő felvetette, vonják vissza a terület ingyenes átadásának határozatát, ám nem az intézet felépülése ellen volt kifogásuk” – részletezte a miniszteri biztos. Beszélt arról is, hogy a tiltakozók egy része tájékozatlan a részleteket illetően, mások politikai színezetet kívántak adni az ügynek. A népszavazást legkorábban szeptember környékén tarthatják meg, és ha annak lesz egy érvényes, az egészségügyi központ építését akadályozó végeredménye, azt tudomásul kell venni, és máshová kell majd telepíteni a kórházat. Az intézményt „mindenképpen ki kell alakítani, mert az elítélteket csak a szabadságuktól fosztották meg, az egészséghez, a gyógyuláshoz való jogtól nem”.

Csiba Gábor jelezte, nem okozna gondot új helyszínt találni, több önkormányzat is pályázott a lehetőségre. Azonban így Berettyóújfalu és környéke eleshet egy négy és fél milliárdos beruházástól, a kórház pedig egy közel egymilliárdos műszer-eszközfejlesztéstől, illetve kétszáz új munkahelytől. “

Jómagam azt vallom, hogy gazdasági, költségvetési ügyekben nem lenne érdemes szavazgatni.  Ahogyan valaki mondotta, a demokrácia csuda jó találmány, ám nagyon költséges valami. A politika bármikor képes átírni, átrajzolni s akár meg is hamisítani a legegyszerűbb terveket. A fogvatartottaknak természetesen jár az egészségügyi ellátás, nem lehet kizárni ebből az alapvető emberi jogokból. Ebben mindenki egyetért.  Miközben sokan úgy szeretnék ezt a projektet megvalósítani, hogy tőlük minél távolabb épüljön meg a börtönkórház. A legvehemensebben ágálóknak ajánlom, tegyenek egy látogatást az ország más tájaink, ott ahol már vannak ilyen kórházak. Kérdezzék meg az ott élőket, van e gondjuk a szomszédokkal.

 

Exit mobile version