A digitalizáció, az automatizált vezetés és az elektromos mobilitás nem csupán az autókat, hanem előállításuk módját is alapvetően változtatja meg. Új technológiák és trendek nyitnak új távlatokat, minden még inkább digitálisan és internetes hálózatba szervezve működik majd. E kihívásokra egyesített erőkkel készül a Volkswagen-csoport: termelési stratégiájának alapjain az egyes márkák és termelési helyszínek közösen tervezik meg az átalakulást, konszernszinten segítve a tudás és az innováció közvetítését. Jó példa erre a „Digitális gyár” munkacsoport éves konferenciája, amely során több mint négyszáz szakértő tart eszmecserét a digitális termeléstervezés fejlődéséről.
Szántó István
Related article
Ilyen orosz Moszkvics nincs, de mégis van
Bemutatták Moszkvában az új, hétszemélyes crossover Moszkvicsot, amely ugyancsak a kínai JAC terméke cégérváltással. Az új Moszkvics 8-as crossover a többi Moszkvicshoz hasonlóan...
Még tart a balhé – jó kis csapat a bíróságon – harminc euróból megúszhattam volna – megtaposhattam a záróvonalat – lehet e megfordulni ahol nem tiltják
Folyamatban lévő ügyekről nem adunk tájékoztatást. Ismerős mondat. Na most ezt a tézist egyszerűen áthágom.Lehet, hogy nem kellene, de csak azért is. Kezdem...
Hőségriadó – ásványvizet oszt a Theodora és a Volkswagen – Hírek – Hírek és hírlevél
A hőségriadóra való tekintettel a mai napon a Theodora a Volkswagennel közösen ásványvizet oszt Budapesten három helyszínen (Octogon, Blaha Lujza tér, Astoria). A...
Ismét életet mentett – Csiba Gábor főigazgató jókor érkezett
Egy középkorú asszony ma délután a Szent Péteri kapuban a Kerékgyártó és Társai Temetkezési cég előtt túl a zebrán, egy robogó autónak rohant....
A Volkswagen-csoport új IT központot hozott létre Lisszabonban – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen-csoport szélesíti tevékenységének szoftver hátterét, mellyel határozott előrelépés hajt végre a digitális átalakításban. Ennel újabb fejezeteként Lisszabonban Marcelo Rebelo de Sousa portugál...
A Volkswagen felügyelőbizottsága: az igazgatótanács és a felügyelőbizottság elnöke a pozíciójában… – Hírek – Hírek és hírlevél
Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke és Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke továbbra is betölti a pozícióját. Tegnapi rendkívüli ülésén...
A Volkswagen az SUV modellek 50 százalékos piaci részesedésére számít 2025-re – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen folytatja a vállalat történetének legnagyobb SUV offenzíváját. 2025-re várhatóan minden második értékesített Volkswagen személyautó ebből a kategóriából kerül majd ki. Jelenleg...
Az Audi a legjobb európai márka a Consumer Reports 2017-es megbízhatósági felmérésén – Aktuális hírek – Hírek
Az Audit sorozatban a hatodik alkalommal választották a legjobb európai autómárkának a Consumer Reports által végzett megbízhatósági felmérésen. Az Egyesült Államok ismert és...
Balettbakancsban Szerencsen – hogy készül a Nestlé kávé – ahol a lépcsőn is megszabják a haladási irányt – Doxáék előrelátóak
Meghívást kaptunk a Nestlé szerencsi gyárába egy új gépsor átadására. Ez alkalommal sikerült betekintést nyerni egy nyugati technológiával működő üzem munkarendjébe. Kezdjük azzal,...
Intelligens energia-visszatáplálás – Csúcsszínvonalú rekuperációs- és fékrendszer – Aktuális hírek – Hírek
Színvonalas menetteljesítmények és gazdaságosság – az Audi e-tron nagy hatótávval ötvözi hatalmas erejét. A tisztán elektromos hajtásrendszerű, felsőkategóriájú SUV-modell akár 300 kilowattot is...
Koc-koc a belvárosban – valaki ezt benézte – a szemtanúk se egyformán látták – míg helyszíneltek a karos forgalomirányítás ment
A kora esti órákban történt ez a kettős karambol a Szemere és az Uitz út kereszteződésében. Mint ahogyan ilyenkor szokásos a szemtanúk egymással...
Maximális teljesítmény: az Audi SQ8 TDI – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi bemutatja a Q modellcsalád zászlóshajójának sportos változatát, az SQ8 TDI modellt (üzemanyag-fogyasztás l/100 km: 7,8 (kombinált), CO2 kibocsátás g/km: 205 –...
Elegáns, hatékony, korszerű: az új Audi A3 Limousine – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi sikertörténetének második fejezete megérkezett: bemutatkozott az A3 Limousine. A négyajtós kompakt modell digitálisan és teljesen hálózatba kapcsolva érkezik, kezdve egészen az...
Gumira várnak – kenyér már van -a diagonál után jött a radiál – a márkást a Shellnél árulták
Miskolcon ez volt a legmenőbb gumi szaküzlet. Vezetője Kéri Rudolf volt. Jóban voltunk, gyakran jártam hozzá. Sokat írtam erről a boltról. Amikor még...
Marhahúsos táska – nagy kövér, belülről üres – jaj de jó volt a nagyrédei szőlőskert – ahol a miskolciak találkoztak
Bár jómagam úgy vezetek Pestig, hogy ha nem muszáj nem állok meg. Tartok attól, hogy ha megpihenek újra le kell előznöm akiket már...
Visszatérünk a tett helyszínére – hatcsillagos fogások a Répáshutai Vadász étteremben – ki ne hagyja ha arra jár
Egy speciális, új, nem mindennapi Skoda Oktáviával (a kocsi hivatalos neve Oktavia, de az Outlook állandóan kijavítja) kalandozhattam az utóbbi hetekben. Na, de...
Szenzációs DTM bajnok: René Rast a szezon hetedik győzelmét ünnepelhette – Aktuális hírek – Hírek
– René Rast mesteri teljesítménnyel nyitott a DTM sorozat szezonzáró hétvégéjén: a bajnok a pole pozícióból rajtolva elsőként ért célba a Hockenheimring szombati...
ŠKODA Octavia: új felszereltségi kínálat az egyedülálló kényelemért – Hírek és események – Hírek
A ŠKODA bővíti legkeresettebb modelljének felszereltségi kínálatát a még kiemelkedőbb kényelemért. A belső térben megvalósuló, mindenre kiterjedő újítások új dizájn elemeket és kezelési...
Még erősebb akkumulátor és nagyobb hatótávolság: megújultak az Audi Q5, A6 és A7 modellek hálózat… – Aktuális hírek – Hírek
Megújultak az Audi Q5, A6 és A7 Sportback modellek hálózatról tölthető (plug-in) hibrid változatai: az TFSI e modellek most még nagyobb akkumulátor kapacitással...
Keszthelyi Vivien fantasztikus sikerekkel indította GT-s karrierjét – Aktuális hírek – Hírek
Fantasztikus sikerekkel kezdte nagy túraautós(GT) pályafutását Keszthelyi Vivien, aki Audi R8 LMS kupasorozat nyitóhétvégéjén mindkét futamát követően a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett. Audi...

