A fiatalabbak aligha találják ki, hogy mi is ez a herkentyű. Elárulom. Valamikor a posta és a Matáv telefonszerelői ezzel jártak hibaelhárításra. Tessék elképzelni, hogy létezett egy szám, emlékeim szerint a 03 amit tárcsázáskor azonnal felvettek. Aznap, de legkésőbb 24 órán belül már is jöttek a szerelők. Mivel a vonalszakadás volt a leggyakoribb gond először a kapualjakban lévő elosztódobozokban babráltak. Bármelyik vonalra rákapcsolódhattak ezzel a csodakagylóval. S rendesen telefonálhattak. Persze a mi költségünkre, de ki bánt amikor percenként hatvan fillér volt a tarifa. Nos, sokan el ne áruljam kiknek volt mér ilyenjük. Ezzel ugyanis mint a mostani mobillal bárhonnan lehetett telefonálni. Mondjuk ha bementem egy épületbe rögtön megtalálhattam az elosztó dobozt, rajta a Magyar Posta tulajdona táblával. Táré váré voltak. Aki ügyes volt így amikor már crossbaros vonalak is léteztek az egész világot elérhette.
Persze az állambiztonságiaknak is volt ilyen telefonjuk. Éltek is vele . Vissza is. Követéskor, lehallgatáskor ennél gyorsabb megoldás nem is létezett. Sőt mint postások akár poloskákat is kihelyezhettek a lakásokba. Úgy, hogy minden rádiófrekvencia nélkül a távbeszélő hálózathoz csatlakoztatták.
Most lesz is erről egy írásom az Északban, ami hamarosan megjelenik. Egy idős postás, hálózati szerelő meséli el azokat az élményeit amelyeket megélt. Ott a vezetékek mentén.
Nehezen hiszem, hogy az általam nagyra becsült kancellár asszony nem bánta meg azt a közösen mosolygós szelfit a menekültekkel ami lavinaszerűen felpörgette a...
Ha belegebedek, se tudom körbeírni, milyen íze van a Bambinak. Pirosas rózsaszínű, cukros, szirupos szénsavas, iható folyadék. Formás, csatos üvegben, vékony szalaggal átfűzve...
Mivel a varázsszemes Pacsirtára már többen is bejelentkeztek, gondoltam – a Videoton hifitornyomon is túladnék. Annak idején nem kis munkával sikerült ezt megszerezni...
Minden vendégem rákérdez, hogy miért is nevezik Miskolc centrumát villanyrendőrnek. A szakállas történet számunkra egyszerű és ismert. Eszünkbe se jut ezen töprengeni. Nemrégiben...
Vannak hírek, információk amelyek hallatán jobb lenne meg se szólalni. Kussolni kellene. Ám csak elmondom, most írják, hogy OKJ képzéssel hat hónap alatt...
A héten is megírtam a szokásos búsongómat. Ami a csütörtöki Északban szokott megjelenni. Nos, ebben – ennyit elárulhatok – szerepel egy gumis nyakkendő...
Nincs kellemesebb, mint hirtelen felindulásból világgá menni. Amikor már a biológiai elemek merülőben érdemes kiszöknünk a mókuskerékből. Persze nem olyan hebehurgyán. Keressük azt,...
Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2016. november 30. napján 15 óra 30 perces kezdettel közmeghallgatást tart Miskolc...
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. június 30-án...
A Nielsen piackutató felmérése* szerint a teljes magyar ásványvízpiac 2018 első négy hónapjában literben 5 százalékkal, darabszámot tekintve pedig 6,6 százalékkal nőtt az...
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2023. augusztus 26-án, szombaton ismét különvonatot indít Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalára....
Tekintettel arra, hogy az Infotv. nem rendelkezik az elutasított közérdekű adatigénylésekre vonatkozó adatszolgáltatás teljesítési módjáról, formájáról, ezért a kötelező statisztika teljesítéséhez a...
Különös ajánlat. S diszkriminatív. Csak szlovák romák élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az ottani Jobbik nagyvonalú ajánlata: tíz ezer eurót kapnak azok a cigányok...
Megkaptam a megyei elnökség kérését, s természetesen igyekszem eleget tenni ennek az elvárásnak. Valóban nem minősül apróságnak egy ilyen szakmai tévedés. Ám tudomásom...