SzántóGráf

A csúcstalálkozó kulisszatitkai – Kerényi László képei a mai Északban – unikális pillanatok

Ennél több bőrt aligha lehet lehúzni erről a csúcstalálkozóról. Mint ismeretes Netanjahu és Orbán Viktor találkozott az elmúlt héten a Budapesti Dohány utcai zsinagógában. A kép összeállítás – ami a mai Észak 11. oldalán található – Kerényi László jóvoltából már is megtekinthető.  A fotók unikálisak. Laci barátom azt is meglátatja amit mások nem. Nos, itt árulom el, hogy a találkozó másnap reggelén Netanjahu a magyar zsidóság öt nagy szervezetével még külön elbeszélgetett. Hogy végül is ez a meeting mit eredményezett még nem tudni. Egy biztos a sokat emlegetett összetartásnak nyoma sincs.

Volt idő egy élő adásos interjúra is. Heisler András elnök az M1 tévének nyilatkozott
Na ki ki mellé üljön. A protokoll szabályait szigorúan be kell tartani. Fontos , felelősség , hogy ki ülhet az első vagy a második sorba
A rendőrök még sokáig emlegetik ezt a napot. Ki kell pihenniük.
A zárás már tökéletes
Itt a légy is csak papírral repülhet át
Az ablakok csukva, a függöny mögül is csak leskelődni szabad
Az egyszerű vendégeknek a Wesselényi utca felől volt a bejárás. Új mágneskapuk amelyek még a vadgesztenyét is jelezték

Az utca felől a Mártírok kertjét drapéria borította

Kerényi László mesterfotói
Exit mobile version