Szántó István
Related article
Magyarország legjobb kenyerei és sétáló süteményei
.A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven idén tizenegyedik alkalommal meghirdette a Szent István napi Kenyérversenyt. Az első körben ötvenhat termék nevezett három kategóriában, a...
Kis bolt nagy üzlet – irány a Józsefvárosi Peking – úgy mondják sose halunk meg – elmentem puccolni
Tetszenek emlékezni – fél esztendővel ezelőtt nagy dérrel dúrral jelentette be nem is akárki, hogy bezárják a Józsefvárosi kínai piacot. Kiszáradt a torkom,...
Döbbenetes a hasonlóság – még nem késő rendezni a jogdíjat – lekoppintották a barátom alkotását
Ez a cikk – az alábbi nálam jelent meg.Büszke is vagyok rá mert most lekopintották az ebben szereplő szellemi tulajdont képező fotót. Kerényi...
Barkai László: közös akarattal felemelni Miskolcot – megjelent a Miskolci Naplóban
Barkai László független polgármesterjelöltként indul a június 9-ei önkormányzati választáson, több párt és civil szervezetek támogatásával. Azt vallja: csak közös erővel és közös...
Hahó – pénteken du. fél 3. – dedika a miskolci Géniusz könyváruházban – itt van a vasgyári medvetánc – az ecetfák folytatása
Tehát a héten pénteken délután fél háromkor dedikálom először az új könyvemet a Vasgyári medvetáncot a Géniusz könyváruházban. A cím Miskolc Széchenyi út...
Az év legnagyobb történelmi játéka a Diósgyőri várban Középkori Forgatag július 30-31-én
Legnagyobb történelmi játékaira készül a Diósgyőri vár július 30-31-én. A XVII. Középkori Forgatagon a várjátékok kedvelői sok újdonságra, valósághű viadalokra, és mulatságra számíthatnak...
Napi Schwezoff – újra itt van , jönnek a hírek -ma lépnie kellett volna – e helyett eltapsolja még a maradékot
Íme a vidám csapat, s hamarosan újra együtt lesznek. Ha a karácsonyi Channuka idején megfeledkeztünk volna elmondom, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetője még...
Ha tetszik ha nem – szembe kell nézni a valósággal – kiszorulnak a franciák
Kiszorulnak a franciák Franciaországból. A fenti kép egy vízió, de már közel a beteljesülés. Naponta több ezer szerencsétlen menekült emigráns lopakodik be az...
Hochkalter a barátságos Berchtesgadeni hotel -bombáznak a jókivánságokkal
Ajánlok egy németországi kis welness hotelt ahol akár tanulhatnának is egy kis marketing filozófiát. A Hochkalter vendége voltam néhány napig Berchtesgadenban, amikor kedvemre...
Szupergyors vezetékes internetet épít a Magyar Telekom Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is
A Magyar Telekom korszerű szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6 járásában európai uniós támogatás felhasználásával. A vállalat az Újgenerációs NGA és...
Elszállt az Orion űrhajó – szombaton választás az újságíró szövetségben – három jelölt az elnökségre – mit ad a szövetség vagy az egyesület- Hajrá Karcsi!
Hír, most szombaton ülésezik a MUOSZ a Magyar Újságírók Szövetségének küldöttgyűlése. Elnököt, alelnököket és bizottsági tagokat választunk. Bár ma még rongyul érzem magam,...
Y-HÍD: SIKERÜLT ELÉRNI, HOGY AZ ÁLLAMI BERUHÁZÁS FOGLALKOZZON A MISKOLCIAK IGÉNYEIVEL IS
Kerülőutak, gyalogosforgalom, kerékpáros közlekedés. Sikerült végre olyan fontos kérdésekben előrelépni, amely problémákra évek óta hiábavalóan igyekeztek a lakosok, a civilek felhívni az akkori...
Sajtószolgálat – ingyenes buszokat indítanak a budapesti nagygyűlésre – információt kaphat a +36 30 749 6455 -ös mobilszámon
Március 15-én Budapesten nagygyűlést szervez az egységes ellenzék . A demonstrációra ingyenes buszokat indítanak minden régióból – aki érdeklődne, hívja a +36 30...
Szégyenteljes, hazug hecckampányt folytat a Fidesz – Velünk a város közleménye
Arcátlan és szégyenteljes az a folyamatos és hazug hecckampány, amit a Fidesz Miskolc és a miskolciak ellen folytat, miközben kizárólag a Fidesz...
A Szent István napi kenyérverseny első helyezettje a Gulyás kenyér
A Magyar Pékszövetség 11-ik alkalommal hirdette meg hagyományos kenyérversenyét. A Szent István napi kategória első helyezettje a balmazújvárosi Gulyás Kenyér, az Innovatív kategória...
Anika felfedezte a gyógymódot a vírus ellen – hét millió forinttal jutalmazták – véletlen szerencse
A texasi Anika Chebrolu eredetileg az influenza elleni hatékonyabb gyógyszer kifejlesztéséhez akart hozzájárulni, de a pandémia miatt a koronavírusra fókuszált. A világon jelenleg...
A csoportos fertőzések fázisában vagyunk – ezek az utolsó óráink a tömeges megbetegedés előtt
Az országos tisztifőorvos szerint jelenleg a csoportos fertőzések fázisában tart a koronavírus-járvány Magyarországon, de az “utolsó órákban” vagyunk, mielőtt megérkeznénk a tömeges megbetegedések...
Csak, hogy ne feledd… verseny lesz a javából – már is lehet gyakorolni
Hajrá . A táblán, ott van, hol lehet nevezni. ...
IV. Miskolci Pálinkamustra
Kárpát-medencei pálinka-, párlat- és sós sütemény verseny 2017. március 18-án szombaton 9 órától a Diósgyőri várban Csatolmányok IV. Miskolci Pálinkamustra Linkajánló Diósgyőri vár...
Támadás a világűrből – tessék meghallgatni -UFOK a Vörös teremben – itt a valós veszély
Nemcsak a tükörben találkozunk. Az időgépben is látom magam. Az Avas szálló fapadosában sörözünk a kollégákkal – 1970. őszén – amikor ajtócsapkodást hallunk....