Jóváhagyta a román Legfelsőbb Védelmi Tanács a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét, amelynek értelmében Románia 10 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket. A nemzetbiztonsági testület második nekifutásra fogadta el a tervet, amelynek korábbi változatát egy hónapja azért vették le a védelmi tanács napirendjéről, mert nem felelt meg annak a pártközi politikai kötelezettségvállalásnak, miszerint Románia a bruttó hazai termék legalább két százalékát fordítja a következő évtizedben védelmi kiadásokra. A hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót. Az elnöki hivatal közleménye szerint a beszerzéseknél a román hadiipar fejlesztésének és korszerűsítésének szempontját is figyelembe veszik.
Szántó István
Related article
Van-e még jövője a klímakonferenciáknak?
Fontos eredmény, ha minden évben az egész világ a klímaváltozásra fókuszál legalább két hétig, de lehetséges, hogy nem indokolt ehhez egy ekkora utazó...
Vitányi Ernő , a Patakért Egyesület jelöltje – a hármas körzetben indul – aki ismeri a választóikat és szívesen beszélget velük
TISZTELT SÁROSPATAKI VÁLASZTÓPOLGÁROK! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, mint Sárospatak város 3. számú választókörzetének a Patakért Egyesület csapatában induló képviselőjelöltje. 1952-ben Erdőhorvátiban születtem,...
A B3 Racing felemás hétvégéje silverstone-ban
Felemás versenyen van túl a B3 Racing. A hétvége furcsa rajtokat hozott a legendás silverstone-i pályán. Bár a HELL Racing Team kiváló...
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Könyv Népe Kiadó gondozásában megjelenő, David G. Marwell: Mengele – A halál angyalának leleplezése című könyv bemutatójára. Az...
Nem kell vele együtt élni – csodaszer a psoriázisra – nem fertőző csak örökölhető – segítek a sorstársaimon – szabaduljon meg ettől a nyavalyától
Különös úri betegség a psoriázis. Aki immár három évtizede ezzel él mint jómagam nehezen hiszem el, hogy végre megszabadulhatok ettől a nyavalyától. Gyakori...
Nagy János a mobil szakma veteránja – ad vesz cserél – segítenek a telefonok programozásában – okos telefonhoz okos üzlet
Van néhány miskolci mobilos üzlet a belvárosban. Adnak vesznek javítanak, cserélnek és minden készülékhez kínálnak kiegészítő szereléket, töltőt. S ha elakadtunk a kütyű...
Kilencven millió kakaós csigát fogyasztunk évente Magyarországon – a Magyar Pékszövetség pályázatban kereste a szakma legjobbját – csigabiga csokisan
Hagyományos és kreatív kategóriában versenyeztek egymással a hazai pékségek kakaós csigái, végül a legjobbakat a BaGaTech Nemzetközi Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai Szakkiállításon mutatták...
Ide lőjetek – feltalálta a golyóálló mellényt – bátor emberek akik magukon tesztelnek
Ritka felvétel, ez az úr aki mellényben feszít feltalálta a golyóálló textilt. Minden amerikai elnök ezt olyan trikóként viselte még éjszaka is. A...
Putyin beszélt az orosz offenzíva esetén “súlyos árat” fizettető Bidennel – Az amerikaiak még az orosz invázió napját is bejelentették, miközben katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának” – emlékeztetett. Usakov hangsúlyozta: a vezetők ennek ellenére megállapodtak abban, hogy minden szinten fenntartják a kapcsolatot
Joe Biden amerikai elnök szombati telefonbeszélgetésük során azt mondta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy súlyos ára lesz egy Ukrajna elleni esetleges támadásnak –...
Schwezoff lemondását követeli a zsidó hitközség
A korábban katolikus kántorként, illetve transzvesztita előadóként is tevékenykedő Schwezoff Dávid lemondását követeli a Budapesti Zsidó Hitközség zuglói közössége. http://tablet.mno.hu/videok/112890 Azért akarják eltávolítani...
Lopott kép – lopott ötlet -uborkaszezonra tartogattam – visszatért a szörny
Régen nem is olyan régen a kedves sógorom , talán a nyolcvanas években azzal szédített, hogy a Lillafüredi tóban valami különleges nagy állatot...
,,Ezek a farkasok nem fognak változni”
A szakadó eső ellenére zsúfolásig megtelt a tiszaújvárosi Derkovits Művelődési Központ Tükörterme dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő és Szentesi Zöldi László újságíró, a...
Angyalok is vannak – a tündéreket is várjuk – bajbajutott egy borsodi család
Igen is angyalok vannak. Léteznek, az viszont nem igaz,hogy csak ilyenkor karácsony táján lepnek meg minket. Az igazi angyalok egész évben velünk vannak....
A pillanatnyi helyzet – koronavírus a világban – mint a műszerfalon napra készek az információk
Az adatok frissítve: néhány másodperccel ezelőtt (a kisebb országok hosszabb ideig tartanak) 114952 Összes megerősített eset 4028 Összesen elhunyt 5691 Teljesen komoly...
Fiatalkorú rabok parkosítják majd az Avasi zsidó temetőt – a hitközség elnöke Freund Jenő segítséget kért a büntetés végrehajtási intézet vezetőitől
A miskolci ortodox hitközség és miskolci Borsod –Abaúj Zemplén Megyei BV intézet között létrejött együttműködési megállapodás keretein belül az avasi temetők rekonstrukciós munkálataiban...
Miért mindig a nagyi húslevese a legfinomabb?
A napokban is több településen rendeztek idősek napját. Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a szépkorúakat Bőcsön, Tiszaújvárosban és Bodrogkeresztúron....
A miniszter bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét
Ahogy egész Európában, Magyarországon is a járvány meredeken felszálló szakaszában vagyunk, amikor a körülöttünk lévő országokban és nálunk is dinamikusan nő a fertőzések...