SzántóGráf

Vénusz Lángos Voks 2017 – tudtad-e ezeket a lángosról? – hogy jártunk a Korhelyben – kóstold meg és voksolj

Igazából a krumplilángost jobban kedvelem. Főleg a platnin sűtött, jól kigyúrt libazsírost és a fokhagymást. Azt amelyiket mostanában a kocsonya meg a sörfesztiválon árusítanak. Pepecs kézimunka az előállítása.Nemrégiben burgonyás lángost kínáltak a budapesti Liszt Ferenc téri Korhelyben. Megkívántam, megkívántuk. Rendeltünk. Óriásit csalódtunk, noha a felszolgáló ódákat zenget a lángosukról, s erre kihozott két kelesztett aranysárga puffancsot. Ami nem volt rossz és nem volt jobb mint a Búza téri lángososnál. Később derült ki, hogy a fiatal felszolgáló is tudja, elmondta – ő is azt szereti amit a nagyija forgatott a platnin. A sovány krumplilángost zsírosan.  Most aztán tessenek voksolni, ha nyerni szeretnének.

 

A lángos a strandszezon egyik elengedhetetlen étele. A lángossütők találékonyságának köszönhetően ráadásul napjainkban a klasszikus verziókon kívül fogyaszthatjuk juhtúróval-csülökkel vagy virslivel töltve, de kaphatóak már édes változatok is. Mégis a legtöbben annyit tudunk a nyári kedvencünkről, hogy kelt tésztából készül, és bő olajban sütik. A Vénusz, a Lángos Voks verseny apropóján most összegyűjtött néhány érdekességet erről az egyedülálló hazai street foodról.

 

Egy jó lángos ismérve, hogy ropogós a tésztája, kellően vastag és pont jó mennyiségű feltét van rajta. De nézzük, mit is érdemes még tudni róla és, honnan is ered ez az isteni finomság:

Arra a kérdésre viszont, hogy hol kapható a legfinomabb lángos, nem ilyen egyértelmű a válasz. Éppen ezért a Vénusz ebben az évben is meghirdette a Lángos Voks versenyt, ami ismét arra kíváncsi, hol kapható hazánkban a legfinomabb lángos a lángosrajongók szerint. A versenyre még augusztus 31-ig lehet nevezni a lángosozókat, illetve eddig lehet szavazni a kedvencekre is.

A Vénusz Lángos Voks verseny, és a több mint 400 regisztrált lángosozóból álló adatbázis a www.langosvoks.hu weboldalon érhető el.

 

Vénusz Lángos Voks verseny időtartama: 2017. június 6 – 2017. augusztus 31.

 

További információ:

Jónás Petra – Well PR Ügynökség

Tel: 0670/424-0159

E-mail: p.jonas@well.hu

 

 

 

Exit mobile version