SzántóGráf

Az Év Fürdője 2017: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fürdők az élmezőnyben

Két hét és a nyárral együtt lezárul a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője 2017 közönségszavazás is. A verseny pillanatnyi állás szerint két megyei fürdőknek minden esélye megvan arra, hogy a TOP 10-ben végezzen.

A termalfurdo.hu szervezésében idén harmadik alkalommal, három kategóriában keresik az ország legkedveltebb fürdőit. Szeptember elején derül ki, melyik lesz Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője. A versenyt a Magyar Fürdőszövetség is támogatja.

Nyolcból kettő: megyei fürdők az élbolyban

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből idén 8 fürdő vesz részt a szavazásban. A Miskolctapolca Barlangfürdő 2016-ban megszerezte a győzelmet, így a szabályok értelmében 2017-ben nem indult a szavazásban. Két héttel a verseny vége előtt Az Év Fürdője kategóriában indult mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, valamint Az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában induló Bogácsi Thermálfürdő is a legjobbak között van. A megyén belüli versenyben a miskolci Selyemréti Strandfürdő is jól áll.

A szavazásban szerepelő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fürdők ide kattintva láthatóak

Nagy hajrá és szoros eredmények várhatóak

A korábbi évek tapasztalata alapján az utolsó két hétben érkezik a szavazatok közel 20%-a, és a helyezések is sokat változhatnak, így a jelenleg jól szereplő fürdők sem nyugodhatnak meg teljesen. Szavazni augusztus 31-én éjfélig lehet.

Exit mobile version