SzántóGráf

Amerikai katonák az M3 sztrádán -vittek vagy hoztak – érdemes e a konzerveket bespájzolni

Igazából elszoktam már, hogy katonai konvojokat kerülegessek a hazai közutakon. Bezzeg azelőtt gyakran megesett, tavasszal és ősszek,hogy kilométeres sorok tornyosultak fel a gyakorlatokra haladó katonai oszlopok mögött. Egy ízben próbáltam előzni is aminek az lett a következménye,hogy a szembejövők miatt két csapatszállító teherautó közé kellett besorolnom. S vagy jó kilométert autózhattam a konvoj fedezete mellett.A megszálló szovjet csapatok általában vasúti rendben közlekedtek.A sorompóknál láthattuk ezeket is. Vagy közúton éjszakánként vitték hozták a rakétaszállító kocsikat. Ilyenkor gyakrabban hallgattuk a Szabad Európa rádiót hátha megtudjuk mire is számíthatunk a nagy politikában. Sose lehetett tudni,hogy egyszerű erőfitogtatás vagy már érdemes bespejzolni a konzerveket mert már nyakunkon a következő világégés. Talán ha jól mondom, most is bennünk van a frász,működik a kisördög ha ilyen nagy méretű csapat mozgásokat láttunk a közutakon.Ezek a fotók az M3 sztrádán készültek pénteken. Amerikai katonák lehettek mert a volánnál színesbörű katonák ültek. Valahonnan jöttek és Kelet felé tartottak. Lassan szinte lépésben és ismeretlen alakzatú katonai járművekkel. Ilyen tempóban kellmég kéthét, hogy Moszkvát elérjék.

Elől hátul magyar rendszámú katonai rendészek zárták, kísérték a menetet.
A fene se tudja mit vittek vagy hoztak.
Tornyosult a forgalom a a sztrádán
Exit mobile version