SzántóGráf

Balog Zoltán Kassán – felavatták a fiatal reformátusok szövetségének székházát – Kerényi László fotói az ünnepi eseményről

 

    Kassa, 2017. szeptember 17., vasárnap (MTI) – Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció meggyökerezett ezen a vidéken is – mondta az emberi erőforrások minisztere a kassai református templomban vasárnap a Fiatal Reformátusok Szövetsége, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos ifjúsági szervezete 25 éves fennállásának alkalmából.

Balog Zoltán beszédében úgy fogalmazott: az évtizedek során elértük, hogy a határok ne válasszák szét a “lelkeket”, majd az alaptörvényre hivatkozva azt mondta: minden magyar felelős minden magyarért, és büszkék vagyunk a kereszténység nemzetmegtartó erejére.
Minden keresztény ember felelős minden keresztény emberért – tette hozzá.
Balog Zoltán Magyar Református Központ felújított épületének átadása előtt azt is elmondta, hogy 2002-ben vásárolták meg ezt a házat, a kormány 2015-ben határozta el a felújítását, miután megállapodást kötött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal.
A kassai református templom szomszédságában lévő Magyar Református Központban tekinthető meg a Reformáció 500 kiállítás és a Fiatal Reformátusok Szövetsége 25 évét, valamint az épület felújítását bemutató tárlat is.
A miniszter szólt arról is, hogy a magyarság kultúrája egy közösség kultúrája, és a legfontosabb az anyanyelv, amely összeköt. Történjék bármi Ukrajnában, vagy Romániában, az “igazi veszteség az, ha magunkban veszítjük el a nyelvet – hangsúlyozta Balog Zoltán.
Azt is elmondta: a 2016-os magyar ifjúságkutatás szerint a Felvidéken élő magyar ifjúság 63 százaléka vallja azt, hogy elsősorban a magyar közösséghez tartozik.

Képriport az ünnepi eseményről – készítette Kerényi László

Exit mobile version