
Szántó István
Related article
Kassai Magyar Református Központ átadó ünnepsége – szeptember 17. vasárnap délután lesz – ünnepi köszöntöt mond Balog Zoltán miniszter
Hamarosan megkapom Kerényi László képeit is az eseményről. Addig is kiteszem a mobillal készített fotóimat. A Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz), mint a Szlovákiai...
Gazdagodott Hernádkércs és a nemzet
Közösségi épülettel, járdával, úttal, sportöltözővel gazdagodott Hernádkércs. Az egyszerre elkészült két, pályázatból megvalósított projektet csütörtökön dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke,...
Közlemény Magyar Országos Horgász Szövetség 2025: Egységes horgászrendi szabályok a Duna és a Tisza teljes magyarországi szakaszán, új horgászrend a Tisza-tavon
Az Országos Horgászszervezeti Központ kezdeményezésére, egyben a horgászok kéréseire is reagálva, a Duna folyam, valamint a Tisza folyó halgazdálkodásra jogosultjai részéről sor került...
Érdemes egyáltalán dolgozni? – Dienes Attila, a Vállalkozások Szakértője
Mint a Vállalkozások Szakértője nap, mint nap ügyvezetőkkel találkozom, és azt tapasztalom, hogy hasonló dolgokat akarnak: stabil ügyfélkört, motivált munkatársakat, hatékonyabb marketinget, amivel...
Archív fotó – vajon miről beszélhettek – a parlament folyósóján
Nagyon régi fotó most valahogyan előkerült az archívumból. Sokan már nem ismerik őket. Dr. Toller László Pécs akkori polgármestere és és dr. Csomai...
Egy felmérés szerint a fiatalkorúak csaknem 30%-a kipróbált már valamilyen kábítószert.
Minden hétvégén sokan kerülnek kórházba túladagolás miatt, van, akinek az életét sajnos már nem tudják megmenteni… Hány fiatalnak kell még meghalnia, hogy a...
Alapos megbízható takarító vállalkozást keresünk – a két és félszobás lakás kiadó lesz
Megbízónk keres egy komoly referenciával rendelkező takarító vállalkozót. Egy miskolci két és félszobás emeleti panel lakást kell megtisztítani lomtalanítani. Ugyanez a lakás kiadó...
Dinnye helyett tököt kaptam – bökő volt a kezében – konzorciumban válogattunk – amikor mézes késsel vájkáltak a darázsok gyürújében
A család szereti a görög dinnyét. Jómagam a sárgára utazok. Mégis mindkettőt nekem kell megvenni. Ennek az az előnye, hogy ha nem jó...
A letarolt zsidó fürdő -az Ecetfák városából – részlet a könyvemből
Mitől híd az Ady-híd? Már a kérdésen is fennakadt az unokám, mint a városunkba látogatók közül sokan mások. Majd megmutattam a cikk...
A Media1 információja ezúttal is igaznak bizonyult: megszűnik az MTV több csatornája
A Media1.hu még júliusban megírta, hogy az év végén megszűnik több MTV-csatorna – erről akkor a csatornákat működtető Paramount médiacsoport több munkatársa is...
Egy jól sikerült emléktábla avatásról – a részletekre is ügyelünk – a kezdeményezés önerőből, továbbra is
Vannak dolgok amikor csettinteni kellene. Na ez szép volt fiúk, hajrá így kell. Aki múltját nem becsüli a jövőjét nem érdemli. Nem szó...
Egy napot alszunk – s szeletelhetjük a tortát – ha ajándék is lesz négyszer is fordulok
A Gazprom csapatai gyúrnak, a NATO legényei sem tétlenkednek. Folyik a szájháború, éled a nosztalgia a régi jó hidegháború feléledése után. Gazdasági téren...
8 érv az igazságos Kádár mellett
Ha már elmúlt nyolc évezik az ország, íme egy markáns vélemény – 8 pontba szedve. A szerző előre bocsájtja, a Kádár-rendszeren csak azokat...
Új főigazgató a vármegyei kórház élén – dr. Zsákai Zsolt
Dr. Zsákai Zsolt hivatalos oldala szerint 2003-ban végezett a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. A diploma megszerzését követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és...
Tények, amiket tudni kell az energiaitalokról!
Hiteles és megkérdőjelezhetetlen vizsgálati eredmények láttak napvilágot az energiaitalokkal kapcsolatban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság 66 531 ember bevonásával átfogó vizsgálatot végzett a koffeinfogyasztás élelmiszerbiztonsági...
Mogács Dániel: Az élet akkor kezdődik, amikor kiszámíthatatlanná válik
A Bolondok hajója kapitányával interjúztunk a Media1 Podcastban. ...
Amire vártunk – csak meg lesz a török étterem – jó állásban a csillagok – eltűntek az építési állványok – szebb mint újkorában
Már magam se tudom hányszor sírtam el itt, hogy mi lesz ezzel a jobb sorsra érdemes sarokházzal . Nem túlzok, évtizedek óta pusztult...
Ha menni kell vinni kell – bővült a választék – a kukákba kár, egy ezrest viszont megér – licit kicsiben , nagyban – sorbaállás nélkül vásárolhat mindent amire biztosan nincs szüksége
Eljön az idő amikor a gyűjtögető életmódot az osztogató váltja fel. Nálam ez most következett be. Megnyílt a garázsvásár, kacat, kütyű, ketyere ami...


