
Szántó István
Related article
A Velünk a Város frakció az alábbi sajtóközleménye -„Nem fogadta el a városi rendészet beszámolóját a szakbizottság”
A miskolci rendészet működésében feltárt szakmai hibák és hiányosságok miatt az önkormányzat rendészeti bizottsága nem tudta támogatni a városrendészet beszámolóját....
Izraelnek az iráni rendszer, nem pedig az iráni nép az ellensége – Maya Kadosh a zsidó állam budapesti nagykövete: Irán már majdnem hat atombombát állított elő
A mai napon Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövet-asszonya egy fórumon a következőkről tájékoztatott: – Izrael Biztonsági Kabinete megerősítette, hogy súlyos nukleáris fenyegetés...
Termelői vásár Tapolcán – kéthetente találkozunk a parkolóban – fenséges a kecskegomolya
Az idén nem nagyon fűlött a fogam a biciklizéshez. Most vasárnap viszont nem tudtam ellenállni az unokám csábításának. Egyszerre, egy szuszra karikáztunk ki...
A JÖVŐ PIACAIT IS ELLÁTJÁK KÁBELEKKEL
Támogatói oklevelet vehetett át pénteken a FUX Zrt. vezetése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől. A közel 30 éves múltra visszatekintő miskolci vállalat 564...
Multik egyesültek – a Voda benyelte a UPC-t – mire számítsunk
Kérdések és válaszok a két cég közös tulajdonba kerüléséről Mi történt a Vodafone-nal és a UPC-vel? Ki vásárol fel kit? Az Európai...
Miniszteri biztos lett dr. Kiss János Miskolc volt alpolgármestere – a tapolcai strandért, fűrdőért lesz felelős
A miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosi címet kapott április 15-ei hatállyal dr. Kiss János, Miskolc város volt alpolgármestere. A Magyar...
Itt a gumi váltás ideje – nyári levegőt a téli gumikba – hirdették valamikor az Aral kútnál
Nem is olyan régen Kovács barátom az Aral kút vezetője, meghirdette, ilyentájt, hogy a téli gumijába cseréltesse a levegőt nyárira. Ha azt hiszik,...
A Gödöllői Járásbíróság és a Gödöllői Járási Ügyészség felújított épületének átadása alkalmából 2022. október 20-án épületbejárással egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak
A résztvevőket dr. Polt Péter, legfőbb ügyész és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke köszöntötte. Dr. Senyei György köszöntőjében elmondta,...
Párnázott ajtó – ezt is én írtam az Északba – ötven négyzetméteres birodalom
Igazgató lettem. Elődöm szobáját örököltem meg. Hatalmas íróasztal, tele családi okmányokkal, beépített szekrény a fal teljes hosszúságában, elrejtett, aranyozott Lenin gipsz mellszoborral, nagyméretű,...
A hatosban Jézsó Gábor indul – az ellenzék közös jelöltje
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében az előválasztást követően az egységes ellenzék Jézsó Gábort indítja az országgyűlési választásokon. Az MSZP meggyőződése szerint 2022-ben a kormányváltás az ellenzéki...
A Magyar Telekom az állami intézmények mobilszolgáltatója – győztek a németek
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által kiírt „Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés – 2016” keretében a Magyar Telekom lett a nyertese...
Örök hűséget esküdtek – gratulálunk az ifjú párnak – kitett magáért a Nádas csárda
Csendes Diána és Kiss Zoltán szűk családi körben, örök hűséget esküdött egymásnak a hétvégén a Tiszaújvárosi Önkormányzat dísztermében. Gratulálunk a fiatal párnak. Néhány...
Utoljára ül össze az éven Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése – ki mit keres a napirendek között
Javaslat az Önkormányzat 2019. évi költségvetésének megállapításáról szóló 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelet módosítására és kapcsolódó döntés meghozatalára (III. negyedéves korrekció) Előterjesztő:...
Még mindig az a kurva fogdaajtó sztori – nem minden rossznak jó a vége – nyúlik mint a szappanos opera
Azt hiszem, hogy sikerült a hírverés. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül még másokat is érdekelhet a három esztendővel ezelőtti megveretésem, megalázásom a...
ASZALY ANTAL DÍJ – AZ ÉV MÉDIAPARTNERE: MAG DÓRA
2022. 05. 02., h – 08:47 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Rendőrség Napja alkalmából Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya Mag...
Átadták a Tokaj-Hegyalja Egyetem megújult főépületét
Ünnepélyes keretek között, 2025. szeptember 12-én a tanévnyitó szenátusi ülés keretein belül avatták a Tokaj-Hegyalja Egyetem legendás főépületét, mely teljes körű rekonstrukción esett...



