SzántóGráf

Már félidőben borítékolható volt – Berettyóújfaluban megépül a börtönkórház – Csiba Gábor miniszteri biztos kezdheti a projekt megvalósítását

Csuda nehéz politikusan, felelősségteljesen véleményt mondani ebben a kényesnek tetsző, kimondottan gazdasági jellegű ügyben. Miskolcon merő politikai szándékból megtorpedózta az ellenzék a Szentpéteri kapuban kialakítandó börtönkórházat.

Pontosabban a raboknak szánt egészségügyi létesítményt.  Nálunk még csak a népszavazásig se jutott el az ügy. Bár biztosra veszem, hogy itt se lett volna érvényes eredmény.

Tehát zöld utat kapott a beruházás. Mindebből az a fene nagy tanulság, hogy a politikai pártok igyekszenek az ellenfeleik  minden mozdulatából, megmozdulásából valamilyen politikai tőkét kovácsolni.

Emlékszem, a Mátra aljába tervezett gumiabroncs gyárat az egyik érában környezetszennyezés miatt megfúrták, majd ugyanazok betelepítették.

A lényeg, hogy legyen a kákán derék csomó, amibe bele lehet kötni. Tehát Berettyóújfaluban lesz a rabok kórháza, s a beruházást dr. Csiba Gábor a Belügyminisztérium miniszteri biztosa vezényli le. Most még azt lenne jó megtudni, mi lesz a miskolci kórház hajdani nőgyógyászati épületével.  Beteg sajnos bőven van, most már csak terv kell az egyre rosszabb állagú épület hasznosítására.

Vasárnap délelőtt negyed 12 tájban Muraközi István polgármestert éppen a 11 órára vonatkozó részvételi számok tanulmányozás közben találom a berettyóújfalui városházán. Miután a város honlapjáról nyomon követhetően látszott, hogy addig igen kevesen mentek el voksolni a börtönkórház megépítésével összefüggő referendumra, a korábbi választásokon mutatott aktivitásból igyekezett következtetni a várható eredményre.

Berettyóújfalu – Mintegy hatezer voks szükséges az érvényessé nyilvánításához. Amennyiben az igenek győznek, visszavonja határozatát a képviselő-testület. A helyieket és a bihari térség lakóinak egy részét is hónapok óta foglalkoztató kérdésre adhat választ az a referendum, melyet négy fideszes ö.Az összehasonlításból kiderült, minden eddiginél alacsonyabb a részvételi arány. A választásra jogosult 12 ezer 342 lakosból reggel 7 óráig 88-an, 9 óráig 406-an, 11 óráig 1043-ban járultak reggel 6 órától a 17 választókerületben elhelyezett urnákhoz. Márpedig az egyébként érvénytelenül záródó, de a 44 százalékos részvételi aránnyal jónak mondható kvótanépszavazáson 11 óráig már 2195-en adták le a voksukat. A mindössze 35 százalékos részvétel mellett megtartott 2014-es önkormányzati választáson is 1869 választópolgár nyilvánított véleményt voksával. Ezek alapján érvénytelen népszavazásra lehet számítani, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy nincsenek különlegesen kiugró időszakok a voksolásban, azaz a délután sem várható robbanásszerű változás.
Berettyóújfalu – A dolgozók álláspontjára is kíváncsiak voltak az egészségügyi intézmény vezetői. A Gróf Tisza István Kórház vezetőtestülete kérdőív segítségével mérte fel alkalmazottainak véleményét a településen tervezett Fogvatartottak Egészségügyi Ellátó Központjáról (börtönkórházról).Az érvényessé nyilvánításához ugyanis 50 százalék (6 171) plusz egy szavazatra lenne szükség. Ám ez még nem jelentené azt, hogy a börtönkórház megépítéséhez szükséges terület átadásáról szóló önkormányzati határozatot vissza kell vonni, mert az urnák elé járulók (már, aki hajlandó volt megmondani, mire szavazott) közel azonos számban voksoltak nemmel, illetve igennel. A referendum érdekessége, hogy, aki nem ment el szavazni, az is a börtönkórház mellett voksolt, hiszen az esetleges érvénytelenségéhez járult hozzá. Ugyanakkor – mint azt a nekem adott válaszok is mutatják – többen érezték úgy, hogy voksukkal is megerősítsék a beruházás megvalósítását.

A népszavazás eredménytelenségét vetíti előre a 15 órai adat is, mely szerint a voksolás befejezése előtt négy órával még mindig csak 2094-en mentek el szavazni, s ez pedig alig több mint 30 százalék. Természetesen az urnák zárása után, várhatóan este 9 óra tájban beszámolunk a pontos eredményről

S ime a végeredmény!

Érvénytelen és eredménytelen a börtönkórház építése ellen vasárnap lezajlott helyi népszavazás Berettyóújfaluban – közölte a város polgármestere.

Muraközi István (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a 12 342 választásra jogosult állampolgárból 3035-en éltek a szavazati jogukkal, ami 24,6 százalékos részvételt jelent.

A népszavazáson 1953-an szavaztak arra, hogy az önkormányzat vonja vissza a május 25-i határozatát, ami alapján ingyenesen átadnak az államnak egy használaton kívüli, 8000 m2-es területet börtönkórház megépítésére. A határozat visszavonása ellen 1068-an szavaztak.

A polgármester szerint a népszavazás eredményéből világosan

Exit mobile version