SzántóGráf

Tibolddarócon új közkonyha pályázati támogatással – Dósa József polgármester köszönetet mondott Tállai Andrásnak a térség országgyűlési képviselőjének

Tállai András választói körzetében mérhetetlen fejlesztések mentek végbe az utolsó két választási ciklusban.Elnézve az általa teljesített avatásokat, átadásokat szinte minden hétvégére jut valamilyen szalagátvágásos esemény. Mezőkövesden és a környékbeli településeken állandóan jelen van és azon politikusok közé tartozik akiket mindig el lehet érni és készségesen meghallgatja a választói kéréseket. Talán ennek  is köszönhető, hogy tisztában van, hogy a hozzá tartozó régióban hol mire van szükség. Ha szavazásra kerülne sor a térség legnépszerűbb politikusának választanák. Mint helybéli megőrizte a helyismeretét és számára egyértelmű, hogy néhány milliós kis beruházással is milyen hatalmas fellendülést lehet teremteni egy kis településen élők életében,

Ünnepélyes szalagátvágás
A Tibolddaróci Népdalkör

Első osztályú tálalás szervirozás

Tibolddaróc új, háromszáz adagos központi konyháját ünnepélyesen adták át a hétvégén.  Dósa József polgármester elmondta, hogy csaknem húsz millió forintos állami támogatást kaptak az épület felújításához és az eszközbeszerzéshez. A felújított létesítményt a lehető legkorszerűbb konyhai eszközökkel szerelték fel.  A diákok és az idősek szociális étkeztetésénél ezen túl egyszerűbb lesz követni az egészséges táplálkozás feltételeinek jobban megfelelő főzést, sütést. Ezt az avatást követő fogadás résztvevői már is megtapasztalhatták.

A polgármester a település nevében köszönte meg a támogatást Tállai Andrásnak, a nemzetgazdasági minisztérium miniszter helyettesének, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárának a térség országgyűlési képviselőjének. Nem volt könnyű a beruházás pályázati előkészítése, a kivitelezés teljesítése mivel a nehéz gazdasági helyzetben lévő település számára még az önrész vállalása is komoly gondot okozott.

Az ünnepélyes szalagátvágás után Tállai András kiemelte a település példaértékű élni akarását, az önkormányzat vezetésének igyekezetét, amit a lakosság boldogulásáért tesznek. A közkonyha fejlesztésének idején a pályázat előkészítésétől mostanáig szinte állandó kapcsolatban voltak a beruházásban résztvevőkkel. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ebben a fejlesztésben tevékenyen részt vettek. Mint mondotta, tudatában van annak, hogy ez a fejlesztés milyen minőségi változást teremt majd az itteniek ellátásában. Remélhetően a közeljövőben újabb infrastukruális fejlesztésekre számíthatnak a kormány jóvoltából. Hamarosan megépül a település szennyvizhálozati csatornája és csaknem ezzel egy időben Bükkábránytól Kácsig újjáépítik a közutat és a községen átvezető két kilométeres szakaszt is. S ami még örvendetes erre vezet majd Egerbe a turisztikai szempontból is ígéretes kerékpárút

Az ünnepség végeztével a helyi óvódások műsorával és a Tibolldaróci Népdalkör fellépésével szórakoztatták a meghívottakat.

 

 

Exit mobile version