Búcsúlevelemet postáztam – egyszer mindennek vége , csak nem mindegy , hogy mikor – ezzel tartoztam

Sose hittem volna, hogy ennyire ismert vagyok.

A köröttem zajló események döbbentettek rá, hogy nemcsak ellenségeim hanem jóban rosszban kitartó barátaim is vannak. Ezért hosszas lelki vívódás után megfogalmaztam  a búcsúlevelemet amit végül a gépemben fellelhető hatezer címre már postáztam. A gráf olvasóinak is tartozom ezzel a vallomással.

Kedves barátaim, ismerőseim

kedves mindenki, akivel valamilyen kapcsolatban voltam, s számomra fontosak voltatok !

Megtört, fájó szívvel tudatom mindannyiitokkal, hogy a mai napon kértem a felmentésemet a munkám alól, a folyamatban lévő ügyem vizsgálatának idejére.  A főszerkesztő helyettesi posztomról lemondtam, hogy személyemmel se terheljem azt az újságot amelyhez 1969 júniusában leigazoltak. Írásaimat ezentúl nem találjátok a lapban, de őszintén kívánom ennél nagyobb bajotok sose legyen az életben.

Az előzményeket mindenki ismeri hiszen a hiteles, alapjaiban független hazai sajtó alaposan rácuppant. Sose gondoltam volna, hogy ennyire fontos közszereplő lehetek.

Különben közel a 68. évemhez, ötven évi firkálás után nem is árt egy kis kikapcsolódás.

Ez nem jelenti azt, hogy ezentúl nem dolgozom.

Folytatom az írást a privát portálomon, a szantograf.hu  oldalon. Sőt a gráfon vállalt kötelezettségeim  teljesítésére még nagyobb energiát szentelhetek. A félig kész könyveim írását is befejezhetem. A mail címem is e szerint változik – info@szantograf.hu , a telefonszámomat remélem megtarthatom.

A gépemben, a telefonomban több ezer számomra fontos személy címét elérhetőségét őrzöm. Többek között a Tiédet is. Nézd el nekem, hogy a mostani levelemet titkos másolatban szériában postáztam.

Mindenkinek köszönöm az eddigi együttműködést, az együttérzést még a korholló és elítélő beszólásokat is. Tény, hogy óriásit vétettem, vitába szálltam a rendőröknek öltöztetett egyenruhás közterület felügyelőkkel. Mai eszemmel nem tenném.

Nagyot hibáztam, s innentől az igazságszolgáltatás dolga eldönteni, hogy mit érdemlek majd.

A történtektől függetlenül újságírónak érzem magam és ha bárkinek bármilyen segítségre van szüksége a médiaügyekben számíthat rám. Még akkor is ha az ország legnagyobb vidéki napilapjában, az életemet jelentő médiában már nem szerepelnek a cikkeim és a nevem az impresszumban. Kihangsúlyoznám, a történtek mögött semmilyen sanda politikai szálakat se tessék gyanítani. Egyszer minden jónak vége van, vége szakad csak nehéz tudomásul venni. Most ezzel a gondolattal még barátkoznom kell.

Ma jelent meg a legújabb, a  tizedik könyvem – Az egy malomban örülünk címmel. Természetesen akit ez a történtek után érdekelne, kérésre küldöm.

Köszönöm a figyelmeteket.

S innentől néhány apró adalék az életemből. Néhány média alaposan felkészült az önéletrajzom taglalására, helyreigazítást kérnem badarság. Aki ismer tudja, édesapán egyszerű gépkocsivezető volt,  édesanyám pedig a miskolci István malomban portás.Tehát ez nem egy klasszikus kereskedő család. Életem első munkahelye az Észak-Magyarország 1969 júniusától, mostanáig. Egy szavam se lehetne hiszen csaknem ötven évig egy cégen belül maradni az rekordszámba megy. Mint “balliberális kríptokomunista ” igen van ilyen , ha ők írják akkor biztosan a nyolcvanas évekre felvettek a párt 799 ezrediknek. A Dózsa párt alapszervezetbe. Ez a bázisa annak, hogy szakmailag előre jusson valaki az egypárt állam által uralt sajtóban. A rendszerváltásig még egyszerű rovatvezető se lehettem. Utána a szerkesztőség választott igazgatónak, hogy megmentsék a Déli Hírlapot. Hogy ez a városi lap 1993 telétől 2002 tavaszáig még megjelenhetett abban nekem volt némi szerepem, munkám.

Nagyon fiatalon vállaltam  kalandosnak  vélt  kémelhárító feladatokat. Vietnami fegyverszüneti bizottságit, s a pesti zsidó árvaházi fiatalok kimentését Izraelbe Jugoszlávián keresztül. Sorolhatnám még, de a könyveimből sokan ismerik mindezt. Mi, némi öniróniával akkor védtük már az országot Brüsszeltől akik még most se tudnák megmutatni a térképen, hol is található. Sok álmatlan éjszakán át töprengtem, hogy mikor ki ellen mit vétethettem. Akárhogyan is történt ma három olyan cikkemre emlékszem amit máig is röstellek. Az érintettektől már régen bocsánatot kértem, s a magam módján igyekeztem a bűnömet jóvátenni.

A szantograf a felfordulás idején is zavartalanul működik minden részletében. A portál nyitva és várja az Olvasókat. Önök észre se vegyék, hogy most éppen a sebeimet nyalogatom és orvosi kezelés alatt állok. Ki kell bírnom, át kell vészelnem. Amikor 2009 tavaszán az intenzíven feküdtem észre se vették, hogy hiányzok. A penzumomat hanyatt fekve is lenyomtam, szinte naponta ott voltak az írásaim a lapban. Na ez nagyon hiányzik majd. Hogy az Olvasók hívjanak, keressenek és leszidjanak, reklamáljanak vagy témát kínáljanak.

Mondjuk olyat, hogy írjam meg, miért van Miskolcon több ezer gázpisztoly viselési engedély kiadva. Az országban a legtöbben itt kérték meg.