SzántóGráf

KI ISMERI FEL?

Egy rongálással gyanúsítható férfi azonosításához kéri a Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét.

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/3528-4/2017. bűnügyi számon rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen férfi 2017. július 8-a 22 óra és 2017. július 9-e 7 óra között Miskolcon, a József Attila utcában található benzinkút sorompóját letörte, valamint a kerékpárfújó kompresszort is megrongálta majd távozott a helyszínről.
A bűncselekmény elkövetőjéről az alábbi kamerafelvétel készült.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, kilétéről, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (3525 Miskolc, Fábián kapu 4. szám), vagy munkaidőben hívja a 46/514-511/2287-es telefonszámon az ügy előadóját. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

Exit mobile version