Lezárta a nyomozást a rendőrség annak a 25 éves edelényi férfinak az ügyében, aki lopott, csalt és pszichoaktív szert is átadott.
Lopás bűntett, csalás bűntett, valamint piszchoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Edelényi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi lakossal szemben.
A gyanúsított 2017. május 8-a és 2017. augusztus 7-e közötti időszakban, Edelényben, hat ingatlanból műszaki cikkeket, arany ékszereket, valamint bankkártyát tulajdonított el – utóbbival pénzt is próbált felvenni – továbbá pszichoaktív anyagot is értékesített.
Az ügyben indított nyomozást az Edelényi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Szántó István
Related article
TANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK – valaki büntetőfékezett….
2024. 02. 08., cs – 15:41 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Az encsi rendőrök egy közlekedési bűncselekménnyel kapcsolatban kérik az állampolgárok segítségét. Az Encsi Rendőrkapitányság...
Szépkorú hölgyeknek, asszonyoknak mutogatta magát a miskolci szatír
A Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy huszonöt éves férfi letartóztatását, aki Miskolcon nemi vágyának kielégítése céljából,...
KÓDA zenekar koncertje és pódium beszélgetés a drogfogyasztás veszélyeiről
Jó kis koncert lesz december 4-én A Miskolci Vasgyári közösségi házban. A KÓDA nevű zenekar ad egyfajta beavató koncertet középiskolásoknak. A zenekar tagjai...
Az Országos Polgárőr Szövetség közleménye -EDR kommunikációs rendszerrel dolgozhatnak a polgárőrök is
Budapest, 2019. november 22., péntek (OS) Ezer Tetra-készüléket használhat az Országos Polgárőr Szövetség egy összefogás eredményeképpen, amelynek révén az eddigieknél hatékonyabban szolgálhatják...
Lezárt ügyek: Más szemüvegén keresztül akart látni
2021. 02. 21., v – 12:06 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A kazincbarcikai rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított egy,...
Séf-őrnagy bűnmegelőzési receptjei
2020-06-25 POLICE-Bűnmegelőzés A lecsókrémleves úgy függ össze a bűnmegelőzéssel, mint a pénztárca a kézi táska zipzárjával, tehát szorosan. Séf-őrnagy bűnmegelőzési ajánlásaival nemcsak jót ehet,...
AZ IGAZGATÓ MEGMONDJA: VAGÁNY-ÖREG MOTOROS NINCS!
2022. 06. 10., p – 11:35 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy nyáridővel az utakon a motorosok száma egyenesarányban...
KI ISMERI FEL?
2023. 09. 29., p – 10:58 Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához. A Miskolci...
Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak? – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart
Mit mér, hol szabad száguldani és mikor bírságolnak? – minden, amit az új traffipax-rendszerről tudni akart© Technológia: Mandiner.hu A napokban sokakat foglalkoztattak a sebességmérő...
Kizuhant egy hat éves kisfiú az ötödik emeletről
Egy miskolci, Avasi társasház ötödik emeletéről kizuhant gyermek ügyében indítottak eljárást a rendőrök. Egy társasház ötödik emeleti lakásának ablakából zuhant ki egy 6...
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság közleménye – bocsánatot kérnek , mert részben jogszerűtlenül bilincseltek
Budapest, 2020. július 30., csütörtök (OS) - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság bocsánatát kéri Nagy Jánosnak azért, mert a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság beosztott járőrei 2015....
Ittas, bódult állapotú sofőröket szedtek ki a forgalomból – kilenc bűntetőeljárást kezdeményeztek
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 20 ittas, és 1 bódult állapotú sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik...
A CarVertical és a Használtautó.hu közösen segít leleplezni a csaló hirdetéseket
Használt autót venni mindig rizikó, ezt hivatott csökkenteni, hogy a Használtautó.hu hirdetéseinél néhány kattintással lekérdezhető a CarVertical által szolgáltatott járműtörténeti információ. Nem vitás,...
Pesten gyilkolt a sátoraljaújhelyi fiatalember – leszúrta a főbérlőjét
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába január 28-án délután érkezett bejelentés, hogy Budapest VII. kerületében egy István utcai lakás füstöl. A tűzoltók az oltási munkálatok...
…És jött a vonat
A vasúti átjáróban tilos jelzést mutatott a fényjelző készülék, ennek ellenére egy autó áthajtott a síneken, a vonat pedig elsodorta a kocsit. A...
LOPÁS MIATT KELL FELELNIÜK A PERKUPAI BETÖRŐKNEK
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság két férfival szemben. Az elkövetők 2023. február 25-e előtt törtek be egy...
Miskolcon nincsenek korrupciós ellenes rendőrök – a fővárosban született meg a határozat – most már illő lenne nyomozni – szembesítéssel kombinálva
Ha hó emberek. Íme, itt van a BRFK határozata, a korrupció ellenes rendőrségi alosztály kezdeményezi a felbujtott hamis tanúk elleni nyomozást. Mit...
LEZÁRT ÜGYEK: MEGTÁMADTA A TAXIST
2022. 07. 18., h – 14:37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, közlekedés...
Magatehetetlen nőt erőszakolt meg ez a miskolci férfi, nagy erővel keresi a rendőrség: ekkora összeget ígérnek annak, aki segít kézre keríten
Felismeri ezt a férfit? Szexuális erőszak miatt keresi a rendőrség /Fotó: Police Blikk-információ Egy Miskolcon elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítható férfi kézre kerítése...

