SzántóGráf

Egy malomban örülünk – dedikálok 22. péntek délután három órától – Miskolcon a Géniusz áruházban

szanto_istvan_10

A jó bornak is kell a cégér. A rossznak meg még inkább.  Szóval ami késik nem múlik. Tudok még néhány ilyen örökzöld bölcsességet. Figyelem, figyelem – pontosan december 22. délután három órakor lesz az új könyvem bemutatója Miskolcon a Géniusz áruházban. Semmi cécó nem várható, csupán aláírom azoknak a könyvemet akik már megvették. Tudom a mostani időszakban a csillagok állása nem sok jót hozott nekem.

Botrány, lejáratás meg mi egyéb borzolta a közvéleményt személyemmel kapcsolatban. Ha őszinte lehet igazából már megszoktam. A közszereplőnek – állítólag mint véleményformáló firkász magam is az lennék – tűrnie kell a beszólásokat a végletekig menő karaktergyilkosságot. A hírek szerint mindez sokat lendített a könyveim eladásán. Bár még messze vagyok a Viszkistől, köcsögöt se tudnék csinálni, de az állítólagos pisztollyal való hadonászásom a nagy októberi szocialista forradalom előestéjén megnövelte az irántam való érdeklődést. Az meg, hogy százezrek életét nyomoríthattam meg az olyan lökést adott az irodalmi munkásságom megismeréséhez, hogy hálával is tartozhatnék a fantáziadús zsurnalisztáknak.

Tehát a lényeg, 22. péntek három órától megtalálnak a Géniusz áruházban.  S most karácsony előtt a Vasgyári medvetánc kivételével nemcsak az új könyvemet Az egy malomban örülünk címűt hanem a korábbiakat is megvehetik. Igazi szép karácsonyi ajándék.  Főleg ha hozzáteszik – tudod az írta aki a miskolci nagy posta előtt

bilincsbe verve akarta lelőni a békésen bóklászó ugrásra kész rendészeket. Ahelyett, hogy rögtön megajándékozta volna őket 10 ezer forinttal vagy egyenértékű Erzsébet utalvánnyal.

Különben a vizsgálat még nem zárult le. Így az ügyvédek tanácsára nem is kellene ebbe belemerülnöm, döntsön az igazságszolgáltatás. S dedikálás alkalmával viszont bárkinek elmondom, fotókkal videóval illusztrálva az eseményeket, s azt is, hogy mi a helyzet a posta előtti parkolással kapcsolatban. Addigra talán még több hivatalos állásfoglalás születhet ezzel kapcsolatban. Jelenleg még a hozzáértők se biztosak a dolgukban.  Tehát kapható majd Az egy malomban örülünk, Az ecetfák városa, a Torony magasan, Az Isten szabadságra mentés a Kádártól Casztróig…. A többiekből már tám példányom sincs.

 

 

 

Exit mobile version