SzántóGráf

A FUX ajándéka Miskolcnak – új kandaláberek a Népkertbe

Mint Önök előtt is ismert, Dr. Barkóczi István miskolci lokálpatrióta vállalkozó, januárban megvásárolta a Népkerti Vigadót. Azóta folyamatosan zajlik a patinás épület felújítása. Nehézséget jelentett azonban az épület megközelítése, mert a Vigadóhoz vezető Deborah sétányon nem volt közvilágítás. Dr. Barkóczi István felvette a kapcsolatot Dr. Kriza Ákos polgármesterrel és abban állapodtak meg, hogy  az önkormányzat a tervezéssel, és annak költségeivel, az engedélyezi eljárásokban való közreműködéssel, valamint a továbbiakban történő üzemeltetésével segíti a projektet. A FUX Zrt pedig azt vállata, hogy megfinanszírozza a sétányra kerülő kandeláberek megvásárlását és a Telvill Kft által elvégzendő kivitelezési munkálatokat is, melynek értéke megközelíti az 5 millió forintot.

2017. december 14-én csütörtökön a FUX Zrt. vezérigazgatója – Miskolc városának nyújtott adományként – átadja a Népkerti Vigadóhoz vezető Deborah sétány közvilágítását szolgáló 9 darabból álló kandeláber sort, a Miskolci Önkormányzat az ÉMÁSZ és a Telvill Kft. meghívott képviselői jelenlétében. 

Az erről szóló eseményre ezúton tisztelettel meghívom Önöket.

Exit mobile version