SzántóGráf

Szem és fültanúk kerestetnek – a csöcsös ház előtt is volt egy találkozónk még a nyáron – mutatják, ide döngöltek az aszfaltba

minap

A képen látható két úr T.T. és Sz. K. miskolci rendész beszámolt a minap az újságokban és a tévékben a velem történt intézkedésükről. Ez pontosan november hatodikán  – mint írták a nagy októberi szocialista forradalom századik évfordulójának előestéjére lett időzítve, a nagy gondolkodók szerint – pontosabban délutánjára. Az ügyben még tart a vizsgálat. Nagyon nagy kérésem, hogy akik szemtanúi voltak a történteknek, s nem rokonaim, nem ismerőseim jelentkezzenek. Bár tökéletes videó felvétel készült az eseményről mégis szükséges lenne olyan is aki látta mindezt. Sőt az is hasznos lenne, ha a képen látható urakon kívül hivatalból megjelentek nevét címét is megtudhatnám. A fenti urak idáig szívesen adtak különféle interjúkat különféle médiának. Engem csak az RTL klub keresett meg, s őket sikerült meggyőzni, ennek csak akkor lenne értelme ha mindannyian együtt szólalhatnánk meg. Egyébként az idén júliusban ugyanezek az urak már intézkedtek velem szemben a csöcsös ház előtt, az arab falatozóból kiugorva.

Ha még ennek is lennének tanúi az külön szerencse lenne számunkra. Aztán itt lesz még egy fotó – ki az aki felismeri a képen szereplőket. Eredetileg is a gráfon jelent meg.

 

Előre is köszönöm.

Exit mobile version