SzántóGráf

Hogyan együnk édességet az ünnepek alatt -Edisont kizárták a buliból – megküzdöttem a szalagárissal – a nejem zserbója világbajnok lett

 

Ha karácsony akkor eszünk. Sokat. Ki tudja megmagyarázni, hogy ilyentájt miért spájzolunk úgy, hogy akár egy hónapig kitartson a spájzunk. Igaz húsvétkor is kitör a főzési láz. Senkit nem akarok hergelni a családi menüsorral. Annyit viszont elárulhatok, hogy Ede, Edison a család első karácsonyos ebe fiatal kora ellenére bebizonyította, hasonlóan gondolkodik mint mi. A rántott májról leszedte a panírt és megpróbálta a szobában elásni. A következő szűkös napokra. Látta a sok minden jót és biztos akart lenni abban, hogy nem kerül az éhhalál szélére. Sőt erőszakosan kéregetett az asztalnál ülőktől. Amit az első számú gazda hozzáértően tiltott. A rendes kutya nem koldul. Nem koldulgat. Ráadásul az egészséges életmód jegyében Edison csokit, édességet se ehet. Igazi kutyaélete van. A szalagáris sütemény alig ment le a torkomon annyira sajnáltam Edét, hogy nem kaphat belőle. Erőszakkal kellett hat szeletet letolnom, egyesével, hogy a helyére kerüljenek. S innentől jöjjön az ilyen decemberi bűnbeesés szakmai háttere.

Decemberben talán a szokásosnál is több a kísértés, hogy édességet együnk. Kezdődik mindjárt a Mikulás csomagokkal, folytatódik az adventi vásárok forralt boraival és kürtős kalácsaival, majd megállíthatatlanul futunk bele az ünnepi sütésbe, a szaloncukor-kötözés közbeni nassolásba, amire rájön a karácsonyi vacsora a bejglivel, tortával, aprósüteménnyel, ami tulajdonképpen a szilveszteri bulik parti falatkáiba és süteményözönébe torkollik.

De mit tehetünk, egyáltalán tehetünk-e valamit, hogy a jövő évet ne bűntudattal és őrült, sokszor egészségtelen fogyókúrával kelljen kezdeni?

Az Ischler a kedvencem

Szűcs Zsuzsanna, dietetikus szerint van arany középút és nem kell lemondani a desszertekről sem, hiszen az édes íz kedvelése velünk született tulajdonságunk, amely nélkül életünk egy kicsit színtelenebb lenne. Még az édesszájúaknak sem kell bűntudatot érezniük egy kis édesség elfogyasztásával, ha betartunk néhány egyszerű szabályt, nem csak a hétköznapokon, de az ünnepek alatt is.

 

Ne szűkítsük le a napi étkezéseink számát egy, vagy két nagyra a több kisebb helyett, a lehető legjobb, ha 4-5-ször étkezünk. Ha egész nap a nagy karácsonyi ebédre vagy a szilveszteri vacsorára készülünk, és előtte nem eszünk semmit, egészen biztosan jóval több kalóriát veszünk magunkhoz, mintha előtte nem hagytunk volna ki étkezéseket. Különösen érdemes odafigyelni az ünnepek alatt is a reggelire, ezt semmiképp ne aludjuk át és ne maradjon el! A főétkezések – reggeli, ebéd, vacsora – közé beiktatott tízórai és uzsonna pedig egyenletessé teszi a vércukorszintünket és megakadályozzák azt is, hogy a következő főétkezésig túlzottan megéhezzünk, ezért többet együnk a kelleténél vagy ellenőrizetlenül nassolni kezdjünk.

A mézes , krémes

Nem létezik édesség valamilyen édesítőszer nélkül. Ezek közül leggyakrabban még mindig a cukrot használjuk. Érdemes a receptben meghatározott cukormennyiséget egy kicsit csökkenteni, ahogy egyébként az élelmiszeriparban is számos kedvelt termékkel – pl. üdítővel vagy a kedvenc túró rudink fitt változatánál – megteszik ezt a receptúra újragondolásával. Próbáljuk ki mi is, szokás kérdése az egész, valószínűleg kevesebb cukorral is finom lesz az édesség. Főként, ha az ízét esetleg gyömbérrel, vaníliával vagy más karácsonyi fűszerrel fokozzuk.

 

Az édességeknél gyakran nem csak a cukor, hanem a magas zsírtartalom is gondot jelent! A vajjal, margarinnal, krémsajttal kikevert, tejszínes, zsírban gazdag krémek helyett használjunk soványabb alternatívát, például lekvárt, zsírszegény tejjel készült pudingot vagy sovány túrót. Csokoládéból a magasabb kakaótartalmút válasszuk! Általános szabályként elmondható, hogy a vajas, tejszínes édességek helyett inkább a gyümölcsös, tejes (pl. túrós) desszertek kerüljenek a tányérunkra.

 

Bár az ünnepek alatt ez különösen embert próbáló kihívás, de próbáljuk meg tartani, hogy édességet ebben az időszakban is legfeljebb heti 2-3 alkalommal eszünk, lehetőleg a főétkezések után, amikor nagy valószínűséggel már nem fogjuk túlenni magunkat belőle. Persze uzsonnára is lehet enni a gyümölcsön és pár szem olajos magon kívül egy kis édességet, lehetőleg ilyenkor is olyat válasszunk ami tejtermékkel és/vagy gyümölcsökkel készült. Előre csomagolt desszerteknél (pl. túró rudi) ellenőrizhetjük a kalóriatartalmat a csomagoláson, így könnyen nyomon követhetjük a fogyasztásunkat. És 2-3 szaloncukor is beleférhet, de akkor legyünk tudatában annak, hogy ezt nem „csak úgy” ettük, hanem ez is egy kisétkezésnek felel meg.

 

Nagyon sok kalória van az alkoholban is, különösen a tejszínes likőrökben, a töményekben, az égetett szeszekben és a szezon kedvencében, a forralt borban. Az egyébként az egészséges táplálkozásba kis mennyiségben tökéletesen illeszkedő natúr olajos magvak és aszalt gyümölcsök kalóriatartalmára is ügyelni kell, nem mindegy, hogy mennyit eszünk belőlük!

 

A szeretteinkkel való együttlét, a baráti beszélgetések önmagukban is kellemessé és meghitté teszik az ünnepet, nem kell állandóan enni közben. Ha pedig egy kiadós séta, korizás vagy hógolyózás erejéig kimozdulunk otthonról, akkor energia-egyensúlyunk megtartásáért is teszünk, hiszen a mozgással kalóriát égetünk el, amivel ellensúlyozhatjuk az elfogyasztott finomságokat.

 

 

 

 

 

 

 

Exit mobile version