SzántóGráf

Példaértékű együttműködés – Aros János polgármester: mindig is nagyra értékelte az itt végzett munkát – még folytatódik a felújítás

A BAZ Megyei EGYMI Sárospataki Tagintézményében karácsonyi ünnepséggel egybekötött épületátadásra került sor az elmúlt héten.

Aros János polgármester

Az eseményen részt vett Aros János a település polgármestere is, aki megnyitójában elmondta, hogy Sárospatak Város Önkormányzata mindig nagyra értékelte az EGYMI-ben folyó munkát.

Ez az épület 20 éve szolgálja a különleges bánásmódot igénylő tanulók, nevelését, oktatását. Tisztában voltak azzal, hogy az épület felújításra szorul, ezért pályázatot nyújtottak be, amelyet meg is nyertek. Ennek eredményként az intézmény energetikailag megújult, és a külső szemlélő számára is észlelhetően megszépült.

Az egyház képviselői megáldották a létesítményt

A rendezvényen részt vettek az egyház képviselői is, akik megáldották az épületet, az intézményt, majd a tagintézmény vezetője, Kis Márta meghatódva köszönte meg  a segítséget, majd hozzá tette: „Az energetikai felújításnak köszönhetően megtörtént iskolánk épületének hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a rendkívül rossz állapotban lévő lapos tető javítása, ahova napelemeket helyeztek.

Kis Márta a tagintézmény vezetője

Korszerűsödött a melegviz-ellátás, megújult a fűtésrendszer, kicserélték a kazánjainkat

. A neonvilágítást LED-re cserélték. A 2017/2018-as tanév két dologban hozott számunkra újat. Egyrészt az önkormányzatnak köszönhetően a tanévet egy felújított épületben kezdhettük, másrészt a Mezőkövesdi Tankerületi Központnak köszönhetően lehetőséget kaptunk készségfejlesztő iskola indítására, mely az értelmileg akadályozott tanulóink továbbtanulási lehetősége.

A véletlennek köszönhetően mindez az iskola fennállásának 65. évfordulóján történt velünk. Az iskola épületének fejlesztése a Mezőkövesdi Tankerületi Központ nyertes EFOP 4.1.3 pályázatának köszönhetően tovább folytatódik a kollégiumi rész mosdójának felújításával. Nagyon bízunk benne, hogy egy másik, már benyújtott pályázat lehetővé teszi az iskola udvarának akadálymentesítését is, hiszen ez a gyermekeknek megkönnyítené a mindennapi munkát, a mindennapi életet. „- fejezte be mondanivalóját Kis Márta.

Vitéz Gábor a tankerület szakmai igazgató helyettese pohárköszöntőt mondott

A köszöntők után az autista és súlyosan halmozottan fogyatékos tanulók kis műsorával folytatódott az ünnepség, amely könnyeket csalt a szemünkbe. Igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a terembe. Az ünnepség után Sárospatak Város Önkormányzata szeretet-vendégséggel kedveskedett az ünnepségen megjelenteknek, ahol Vitéz Gábor Miklós a Mezőkövesdi Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese pohárköszöntőjében megköszönte Aros János polgármesternek az épület energetikai felújításában végzett munkáját és további együttműködésről biztosította.

F.Bacsó Bea

 

Exit mobile version