SzántóGráf » Fiatalon Miskolczról » Dokufotó a múltból – ni csak 1955 nyara a palotaszálló parkjában – Gyuri bácsi elhajtott egy angyalt – utána szabad elvonulást kapott
Dokufotó a múltból – ni csak 1955 nyara a palotaszálló parkjában – Gyuri bácsi elhajtott egy angyalt – utána szabad elvonulást kapott
A kép nem ma készült . Pontosan 1955 nyarán a lillafüredi palotaszálló parkjában. Sose gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára Édesapám unokaöccsét, Oswald Györgyöt, Gyuri bácsit a főváros akkor legismertebb nőgyógyász orvosát. Szüleim tudták, hogy búcsúzni jött. Egy fontos elvtárs lányánál el kellett hajtania az angyalkát. Ez akkoriban tiltott műtét volt. Gondolkodott megteszi nem teszi, megtette. A főelvtárs – amikor az ügy kiderült – mindent megpróbált Gyuri bácsira kenni. Ő nem tudott semmit, semmiről. A doktor úr végül szabad elvonulást kapott, tekintettel arra, hogy a budapesti elit hölgytagjainak a kedvenc méhésze volt. Nem véletlenül. Másnap elszállt Nyugat Németországba ahol nem sokára egy komplett klinika tulajdonosa lett. Gazdag, nagyon gazdag híres orvos lett. Nem feledkezett meg a családjáról csak arról, hogy időközben megváltozott a nevünk. Harminc éven át keresett minket. Élete utolsó pillanatáig. Leszármazottai családja nem tud magyarul. Akad e valaki aki ismeri a történetét , esetleg Németországban élve megkeresné a leszármazottait.
Gyuri bácsi aznap egy távirányítós versenyautót hozott ajándékba. Drótos távirányítósat mert csak ilyen volt még. Estére sikerült elrontanom. A vízipisztolyt ott helyben vettük. Ni csak már ekkor is vonzódtam a militarizmushoz. Úgy látszik ez a génjeimben van. A rendészeknek ne tessék megmutatni mert a tárgyaláson ezzel elsőre pert nyernek. Dokumentum fotó.
Kirakatnézőben valami mindig megtetszik. Egy őszi vasárnap délutánon négyszáz forintos, jó szabású, drapp kabátot szúrok ki az Állami Áruház vitrinjében. Másnap korán...
Tulajdonképpen a rendszerváltásig egy teljesen zárt közösséget alkotott a miskolci ortodox zsidó hitközség. Mondhatom önmagukat szegregálták és az egyházügyi hivatalon kívül semmilyen külső...
Nem árulok zsákbamacskát. A matek sosem volt az erősségem. Volt egy zseniális trükköm, megszereztem a számtantanárok kézikönyvét. Ebből jöttem rá, hogy nekik se...
Sokunk emlékeiben él még Vízi László miskolci építész, vállalkozó az IPOSZ hajdani elnöke aki korán itt hagyott minket. Laci nagyon igazságtalanul korán hunyt...
Egyetlen öcsém, Kolozs András, nekem, nekünk csak Andriska szombaton reggel itt hagyott minket. Tavasz óta betegeskedett, tudtuk a helyzet kilátástalan mégse akartuk elhinni...
Számos vidéki sátoros lagziban voltam vendég. Emlékszem, Rásonysápberencsen a lakodalmas háztól a templomig vonultunk katonás rendben, nótázva, kezünkben a sörös-, borosüvegekkel. Miközben egy...
Még a decemberi kora délutáni világosban ültünk le beszélgetni Tamás szobájában. A szokásos időközi „raportra”, kimért időre. Jolika, az örökös titkárnő, legalább háromszor...
Segítsenek egy titok megfejtésében. Kik, mikor és miért vágták ketté Miskolcon a Berettyó utcát, kerítették el annak egy részét? Így két zsákutcát hoztak...
Pontosan 1968 májusának a végén vizsgáztam autóvezetésből. Tinédzserként számoltam a napokat, mikorra lesz meg a jogosítványom. Akkoriban a vizsgaeredménnyel az Augusztus 20 strand...
Mikor is voltak azok a boldog békeévek. Amelyekről nagyszüleink annyit áradoztak. Elődeink az első világháború borzalmai, a világ népességét megtizedelő spanyolnátha-járvány után tíz...
Avatják a Gömöri felüljárót. Azt amit még Gömbös Gyula miniszterelnök ígért Miskolcnak amikor a nagy posta avatására jövet és félórán túl várakoztatták az...
Soha nem jön vissza a cupákos, a kockás abroszos, kisfröccsös és gazdagon húsleveses, velőcsontos Krúdy Gyulás vendéglátás. Persze a harminc filléres, kenyereslányos se...
Eljön az idő, amikor élesebben emlékszünk a fél évszázaddal korábbi történésekre, mintsem arra, mit is reggeliztem ma. Kopik a biológiai merevlemezem, viszont gyakrabban...
A minap az egyik nagyáruház polcai között bukkantam rá a képen látható feliratra. Először, természetesen én is nevettem rajta, sőt, mivel mind élőben...
Nem vagyok büszke arra, hogy idén szeptember elsején nem sikerült megemlékezni a Déli Hírlap alapításának ötvenedik évfordulójáról. Igazából már kevesen vagyunk az élők...