
Szántó István
Related article
Túlméretes szállítmányok haladnak át Miskolcon
Túlméretes szállítmányok haladnak át Miskolcon november 19-én, a csütörtökről péntekre virradó éjszaka a Miskolci utca – Somlai utca – Fonoda utca –...
A forgalmas utak mellett élőknél gyakoribb a demencia – butít a zaj és a kipufogó gáz – lassú agyhalál gyorsan
Lényegesen nagyobb az időskori elbutulás, a demencia veszélye azoknál, akik forgalmas út közelében élnek, állapították meg kanadai kutatók egy 11 éven keresztül végzett...
Bor és pálinkamustra Mezőcsáton – mindenki nyert
A XXV. Jubileumi Mezőcsáti Borverseny és VII. Mezőcsáti Pálinkaverseny 2019. március 9-én volt Mezőcsáton az Élelmezési Központban. Az idén 25 éves borverseny jubileumi...
Ez is helyzetkép…- Attila tanitó elektronikus postája – Vándormadarak havában
Tegnap (2023.X.06.) reggel kicsit kíváncsi lettem az árnyékkormányra, de nem láttam sehol. Persze; borús volt az ég. Másnap reggel és délelőtt a derűs...
Leendő klímaszakembereket toboroznak négy régióban
Az ország négy régiójában – a Nyugat-dunántúli, az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régió három-három megyéjében, valamint a Közép-magyarországi régió nyugati felében – már...
Hirdetmény a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK) és Településképi Rendelet (TKR) jóváhagyott dokumentációról
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése megalkotta a településkép védelméről szóló 44/2017. (XII.22.) rendeletét és a 215/2017. (XII.21.) számú határozatával elfogadta a rendelet ...
Miskolc: A polgármesterrel és a hitközség vezetésével tárgyalt a Mazsihisz-elnök
Hivatalos látogatást tett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a héten Miskolcon, ahol bemutatkozó látogatáson járt Veres Pálnál, a...
Az Audi az IAA Mobility 2021 Nemzetközi Autókiállításon Münchenben – Aktuális hírek – Hírek
„Let’s Talk about Progress” (Beszéljünk a haladásról): az idén először Münchenben megrendezett IAA Nemzetközi Autókiállításon az Audi az e-mobilitást állítja reflektorfénybe. A Wittelsbacherplatzon...
Az Év Iskolaőre” Kulcsár Tamásné – a Rudabányai Gvadányi József iskolából
2021. 08. 24., k – 13:12 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy borsodi hölgy részesült a magas rangú elismerésben, aki a Gvadányi József Általános Iskolában...
Az év egyik legnagyobb botránya robbant ma
A Magyar Nemzeti Bank több évtizetes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli...
Az ultraortodox ZAKA elnöke szerint a járványt lekicsinylők rosszabbak a holokauszt-tagadóknál 2021-01-19
Jehuda Mesi Zahav, a ZAKA elnöke megkapja a koronavírus-vakcinát forrás: ZAKA sajtószóvivő ujkelet.live Az ultraortodox katasztrófavédelmi szervezet, a ZAKA elnöke éles kritikát intézett...
Győztem, telefonos segítséggel – visszaszereztem a régi matricámat az új kocsira – ki az aki az eladott kocsija forgalmi engedélyét őrizgeti – valutáznak a sztráda mentén
Gyakorló ügyintéző vagyok. Mára kitanultam a mesterséget, hogy mihez mi kell, hová mit kell vinni bemutatni. Így aztán amikor az előző kocsimat eladtam...
Harminc éve újra város Szikszó – jubileumi rendezvénysorozattal ünnepelnek – most jó oda költözni – egy tűzpiros autóért egész évben stemplizzünk
Most jó Szikszóinak lenni. Érdemes holnaptól a városba költözni. Nem lesz más dolgunk, mint, hogy aktívan sorra látogassuk a helybélieknek szervezett egymásba érő,...
Egy belvárosi dufart – Széchenyi út 33. – a senki földje ?
A miskolciak ránézésre felismerik. A volt nevezetes szálloda udvara. Majd itt volt az Avasi kávéház. Az utolsó igazi valódi kávéház Miskolcon. A megnevezés...
Terjed az adat-túszdráma – számítógépes zsarolás – a vírus ellen nincs oltás – a Kürt és a tűzfal
A számítástechnika fejlődésével együtt nő az internethasználók száma, és ezzel együtt az őket fenyegető rosszindulatú vírusok is évről-évre szaporodnak. Magyarországon is tömegesen...
COVID-OLTÁS: ITT ELLENŐRIZHETI, SIKERES VOLT -E A REGISZTRÁCIÓJA
Csütörtök délutántól érhető el az új felület, ahol lekérdezhető, hogy sikeres volt-e a regisztrációnk az oltásra – közölte Müller Cecília az operatív törzs napi tájékoztatóján. A felület élesedett,...
Már lehet szavazni a legszebb ünnepi kirakatra Miskolcon
Hagyományteremtő adventi kirakatversenyt hirdetett Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. A regisztráció lezárult, 21 belvárosi üzlet nevezett a versenyre. A kirakatokról készült...
Hírvivő bortúra – nyert a Szabady Jedlicska páros
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bortúra október 12-én, szombaton reggel indult Szerencsről és a térséget bejárva a délután második felében futott be Tokajba. A program...