Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata “Fesd a várost színes(ebb)re” alkotói pályázatot ír ki
Szántó István
Related article
BALESETMEGELŐZŐ RENDŐRI JELENLÉT AZ UTAKON
2020. 09. 08., k – 15:36 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A rendőrök harminc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még azok közúti...
Mikor fogadja el a valóságot a Fidesz Miskolcon? – Debreceni társaik már megtették- Velünk a Város frakció közleménye
Kíváncsian várjuk, hogy az energiaárak drasztikus növekedését figyelembe venni nem hajlandó miskolci fideszes képviselők mikor fognak tiltakozni debreceni társaik ellen, akik úgy határoztak,...
Ez most nem a reklám helye – jókor hívott jó helyen – befektetési tanács az OTP -nek
O.A. vagyok az OTP – ből búgja a telefonba – a személyes mobilomon át – egy kedves udvarias női hang. Találkozni szeretne velem...
ÉSZAKERDŐ Zrt.: állami elismerések
Dr. Nagy István agrárminiszter az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából kitüntetéseket adott át csütörtökön, a fővárosban, a Pesti...
Nemcsak mi táviratoztunk – mások is köszöntötték az Iráni kormányt – udvarias, protokolláris volt a szőveg
Ha a hír igaz – Gyurcsány Ferenc szóvá tette, hogy mindössze öt ország üdvözölte az Iráni kormányt a forradalom évfordulóján. Tadzsikisztám, Azerbajdzsán, Üzbegisztán...
Fontos, hogy eggyel többen legyünk mint voltunk – mi van ha kicsi a választék – miért sírhatott a matróna
Tessék menni szavazni vasárnap. Ha fáj a lába még most is kérhet mozgó urnát. Két valamikori szovjet pártfőtitkár is a kórházban adta le...
Vágatlanul -Adrienn is a Herminabau károsultja – kifizettük a lakás árát – a beköltözés még mindig várat magára – folytatódik a sorozat
Tessék mondani, maga mit tenne, ha öt évvel ezelőtt kifizeti a lakás árát és máig se foglalhatja el a bejegyzett ingatlanát. Mennyire...
A majdani Szabadság tér -ez egy T34-es -Pesten Tigris lesz
Ha megvalósul a terv és miért is ne – akkor emlékműve lesz Magyarország náci megszállásának is. Pontosan 1944 március 19-én rohanták le hazánkat...
Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra.” Tamáska Mária, az Öreg felesége
2022. február 15. 14:15 Majtényi György Tamáska Mária és Kádár János több mint negyven éven át éltek együtt, 1949-ben kötöttek házasságot. Kádár János ekkor...
A bécsi sült kolbász utánozhatatlan – adventi vásár a városháza előtt- irány a császárváros
Bármikor megyünk ki Bécsbe , készüljünk fel, hogy az Alpok lábánál hidegebb van mint itthon. Jobban is fogy az adventi vásárban a rumos...
Ismét megfelelő a Szinva főforrás vízminősége
A MIVÍZ Kft. folyamatosan ellenőrzi a Szinva főforrás vízminőségét. A mérési eredmények alapján a Szinva főforrás vízminősége újra megfelelőnek bizonyult ezért...
Amit az oltakozásról tudni kell- ez a Vakcinainfo – különös , a kínairól szó sincs a listán – lenne még kérdés : ki dönti el, hogy ki melyiket kaphatja
Február első hetén elkezdődött a regisztrált legidősebbek oltása, ezzel párhuzamosan február második hetében megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Az...
A miskolci kártyabarlangokról – hogy volt mint volt igaz se volt…
A holnapi Északban a jegyzetem címe – Az utolsó kártyaparti vége. Ajánlom mindenki figyelmébe, nosztalgiázom, hol miként vertük a blatot. Mit játszottunk, s...
Újabb fejlesztés a Zsarnai piacon
A Zsarnai piac 2020-ban elkezdett fejlesztési projektje egy újabb állomásához érkezett. Letelepítésre került három darab sorompó és a működtetésükhöz szükséges szoftver, melyek...
A miskolci nyomozók kábítószer birtoklása miatt vettek két férfit őrizetbe.
Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság F. Zoltán 22 éves és K. Tibor 44 éves helyi...
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST ÍRTAK ALÁ
2022. 01. 03., h – 14:15 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az MVM ÉMÁSZ Áramszolgálati Kft.-vel. Az együttműködési...
Repülő szem pásztázza Szikszót – az önkormányzat ajándéka a rendőrségnek
Szikszó Önkormányzata egy korszerű eszközzel, egy 1,2 millió forint értékű magas technológiai szintet képviselő drónnal segíti a szikszói rendőrök munkáját . A berendezés...
Ezt már olvasta?
No Image