Előre takarítsunk magunk után – szép korúaknak szánt jó tanács – ne fárasszuk az utódainkat lomtalanítással

Egy különös könyv jelent meg Svédországban. Olyan karikás , hatvan éven felülieknek. A tartalma, tanácsot ad a túlvilágra készülőknek. Praktikusakat, hogy mit tegyünk ha közeleg a kaszás, ha elértük azt a kort amikor már minden nap ajándék. A szerző ajánlja, hogy ha nem akarjuk terhelni a családunkat akkor igyekezzünk szépen, fokozatosan megszabadulni a tárgyainktól. A feleslegesektől. Minél kevesebb dolgot hagyunk magunk után, ne fárasszuk hozzátartozóinkat az utánunk való takarítással. Őszintén mondom, mint szép korú, mint aki már megérte a Szentpéter közeli állapotot, hogy csupa igazság amit ebbe a könyvben összehordtak.

Jómagam az utóbbi egy évtizedben sajnos már többször vettem részt egy – egy ilyen kényszerű hagyaték felszámolásban. Egy távoli barátom kérésére egy Győri kapu lakásban egy teljesen idegen asszony után kellett gyorsan kiüríteni a lakását. Szörnyű, rossz és kellemetlen érzés volt. Egy dolgos asszony életének javait, a szekrényeiben  felgyülemlett dolgait raktuk zsákokba, hogy aztán szétoszthassuk, odaadhassuk valakinek a rengeteg ágyneműt, törölközőket és a fiókokban talált hétköznapi eszközöket.

Ennél is borzalmasabb volt amikor drága Édesanyám tárgyait szortíroztam. Tessék elképzelni, hogy mit érezhettem amikor a vitrinből kellett kirakni azokat a csecsebecséket amelyekhez ezer emlékem fűződik.  Pillanatok törtrésze alatt kellett dönteni a tárgyak sorsáról – kuka vagy dobozolás – maradjon , őrizgetem, hogy aztán az utánam jövők úgy is mindent kidobálnak. Levelek, képek százait nyálaztam át, ne hogy valami végzetes hibát kövessek el, s olyan dokumentumot dobjak ki amire még valamikor szükségem lehet.

A könyv szerzője jó tanácsokkal vértezi fel a halandó embert. Szerinte jó az ha magunk, idejében, idejekorán kezdi el a maga körül felgyülemlett tárgyak eltávolítását, elajándékozását. Jobb az ha magunk teszünk rendet magunk körül és előre bezsákoljuk mindazt amit meglátásunk, megérzésünk szerint már senkinek semmi szüksége nem lesz rá a  családunkból.  Ha ezt komolyan megfogadjuk életünk hátralévő idejét  már csak bankkártyánkkal megbékélve kettesben töltjük el.

Különben egy ízben azt is hallottam, hogy a holtak jó ideig ragaszkodnak még a kedvenc  használati tárgyaitól. Talán az se véletlen, hogy a civilizált őseink mindezt el is temetették magukkal. Igazából ez se rossz megoldás. Minden esetre jómagam a halál virágainak című könyv szerzőjének véleményével értek egyet. Előre takarítsunk magunk után!