Észak-Amerikában is lendületesen folytatja a Volkswagen márka az egyes régiók megerősítését szolgáló globális stratégiáját. Az új Jetta bemutatásával a Volkswagen e régióban legsikeresebb volumen modelljének hetedik nemzedékét mutatta be a Detroiti Autószalon (North American International Auto Show; NAIAS) előestéjén. Az új Jetta formavilágát pontosan az észak-amerikai ügyfél igények szerint alakították ki a tervezők.
Szántó István
Related article
Baboszsákkal törlesztettünk – megjelent a Miskolci Naplóban – gyakorta jártunk Budapestre, amikor ez a táv jórészben még egy keskeny, kétsávos és macskaköves utat jelentette
Gépkocsivezetőként dolgozó édesapám korai haláláig olyan fontos tartozéka voltam a kocsijának, mint a hátsó ablakban bólogató kutyus. Ha csak tehettem, mehettem vele, mögötte...
Frissítés – egymásnak mentek – a kórházi ápoltak súlyos életveszélyes állapotban – karambol a a Pest felé vezető sztrádán – helyszínelés Gelej térségében
Autók ütköztek az M3-as autópályán, január 21-én, hétfőn hajnali öt óra tájban -- így szól a legújabb kórházi jelentés. Ma délután kelt. Két...
A WRT az Audi ügyfélcsapataként indul a DTM sorozatban – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi az első autógyártó, amely a DTM új korszakát egy ügyfélcsapat bemutatásával köszöntheti. A 2019-es szezonban ugyanis a főként a GT versenyek...
Az Audi „felvillanyozza” a davosi Világgazdasági Fórumot – Aktuális hírek – Hírek
Fenntartható mobilitás a davosi Világgazdasági Fórumon: kizárólagos transzferszolgáltató partnerként az Audi 50 darab Audi e-tronból álló flottát biztosít a 2019-es fórum szervezőinek és...
Most egy tartályos kamion sofőrjét kavarta meg az M30-as autópálya – valami nem stimmelhet, ha ennyien eltévednek – még a profik is
Egy külföldi tartályos kamion egy videó szerint az M30-as északi szakaszán egy lehajtóról a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára.A videó leírása...
A visszaszámlálás elkezdődött: az új Arteon a világpremierjét genfi nemzetközi autószalonon tartj… – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen tovább bővíti modellkínálati skáláját az új avantgard grand turismo autóval: az új Arteonnal. A Passat fölé pozícionált új lépcsőshátú autót a...
A ŠKODA világszintű kiszállításai júliusban ismét növekedtek – Hírek és események – Hírek
A ŠKODA modellek iránti világszintű kereslet továbbra is erős: a nagy hagyományokkal bíró cseh márka júliusban 87 000 autót adott át ügyfeleinek, amely...
Videós leleplezés – Hogyan is kapta a nevét a ŠKODA KAROQ – Hírek és események – Hírek
A cseh autógyártó legújabb modellje a ŠKODA KAROQ nevet kapta. A kompakt SUV az előző héten Stockholmban mutatkozott be a világnak. A mellékelt...
Audi R8 LMS és Audi RS e-tron GT tanulmány: amikor jelen és jövő találkozik – Aktuális hírek – Hírek
Mindketten Neckarsulmból származnak, a jelen és a jövő sportautóinak vonzerejét képviselik és tükrözik mindazt a szenvedélyt, amellyel az Audi fejleszti és építi autóit....
Új korszak: Az Audi Hungariánál elindul az elektromos motorok sorozatgyártása – Aktuális hírek – Hírek
Új korszak kezdődik az Audi Hungariánál: Győrben a mai napon hivatalosan elindult az elektromos motorok sorozatgyártása. A szimbolikus gyártásindítás keretében Szijjártó Péter külgazdasági...
Az Audi negyedik győzelmét ünnepelte a Spa-i 24 órás versenyen – Aktuális hírek – Hírek
A Spa-i 24 órás versenyek történetének egyik legizgalmasabb küzdelmét követően az Audi megszerezte negyedik győzelmét a világ legnagyobb GT3-as megbízhatósági versenyén. 3 824...
Indul a murvás szezon – Hírek és események – Hírek
Vajon mit hoz a pénteki murvás kvalifikáció? A kérdés jó, de a választ csak a hétvégén megrendezésre kerülő Iseum Szombathely Rallye kvalifikációs gyorsasági...
A Volkswagen az ötmilliomodik Tiguan gyártását ünnepli – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen már rögtön 2019. elején egy jelentős gyártási jubileumot ünnepelhet, január közepén ugyanis az ötmilliomodik Tiguan is elhagyta a wolfsburgi üzem gyártósorát....
Négy országban végeztek dobogós helyen az Audi ügyfelei – Aktuális hírek – Hírek
Az Audi Sport ügyfél csapatai a márka modelljeivel karöltve összesen négy díjat szereztek, miközben a legjobb csapatokkal mérték össze tudásukat három európai országban...
A Volkswagen-csoport új kiszállítási rekordot ért el 2018-ban – Hírek – Hírek és hírlevél
A világméretekben kiszállított 10,83 millió gépkocsival, és az előző évhez képest 0.9 %-os növekedéssel a Volkswagen Csoport minden eddigi legjobb eredményét érte el....
A Volkswagen márka tovább dolgozik a termelékenység növelésén – a vezetőség körében is – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen márka folyamatosan vezeti be a vezetés és a szakszervezetek között létrejött megállapodás (Zukunftspakt) intézkedéseit a vállalat minden egységénél. A 2017-es év...
25 éve a minőség szolgálatában- negyed század egy vállalkozás életében már jelentős idő: ezt a jubileumot érte el idén az Opel Sajó.
A cég ügyvezetőjével, Nagy Mátéval beszélgettünk. – Immár 25 éve vagyunk jelen Miskolcon családi vállalkozásként, mondhatni nekem egyenes utam volt idáig, hiszen több...
Volkswagen Csoport: még szélesebb és erősebb alapokon a jövő mobilitásáért – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen Csoport a „TOGETHER – Stratégia 2025” jövőprogramban meghatározott tervek alapján módszeresen halad a vállalat átalakításával, hogy az megfeleljen a jövő mobilitási...
Csehországban kezdenek Bessenyey-ék
Budapest, 2015. május 4. Egy héttel a szezon kezdete előtt nehéz helyzetbe került a HELL Racing Team rali párosa, Bessenyey Zoltán és Papp...
Volkswagen Csoport: még szélesebb és erősebb alapokon a jövő mobilitásáért – Aktuális hírek – Hírek
A Volkswagen Csoport a „TOGETHER – Stratégia 2025” jövőprogramban meghatározott tervek alapján módszeresen halad a vállalat átalakításával, hogy az megfeleljen a jövő mobilitási...

