Talán a közelmúltban az Északban és a könyvemben is megjelent az Elátkozott ház című írásom. Ebben az is benne volt, hogy itt lakott a nemrégiben elhunyt megyei első titkár. Alatta egy jól menő prosperáló kis csemege bolt volt amelyet Harcosék vezettek. Igazi kis családi vállalkozás volt amelyet egyszer csak hirtelen feladtak. Utánuk még akadtak próbálkozók akik úgy gondolták majd ők megmutatják, hogy is kell csinálni, de mindenki sorra befuccsolt. Ennek két oka lehetett. A nagy hyper és szupermarketekkel nehéz felvenni a versenyt. Árban és választékban. Ráadásul ez a bolt helyiség bérlemény amelynek borsos ára van, miközben mégse egy belvárosi frekventált helyen lévő ingatlan. A kórházban és a rendelőintézetben is van konkurencia így ma már az ott dolgozók és a betegek se ide jártak. Mindent összevetve a szegényes forgalom és a drága bérleti költség miatt máig se akadt bérlője az üzletnek. Vajon ilyenkor mit tehetne az önkormányzat, hogy a környéken lakó idősebb embereknek egy liter tejért vagy fél kiló kenyérért ne kelljen a városba buszozniuk.
Érdemes lenne a helyi önkormányzati képviselőknek egy javaslatot beterjeszteni, hogy ilyen esetekben akár szociális alapon, a környéken lakó idősebbek kedvéért kedvezményesen adhassák ki a közellátást folytató vállalkozásoknak. Haza beszélek. Hiszen megszoktuk, hogy egy vasárnap esti szalonnasütéskor az újhagymától a juhtúróig mindent megvehettünk a Harcos családnál. Tudomásom szerint, a nagy bevásárló központok többféle állami támogatást is kapnak, az ilyen kis utcasarki családi boltocskák is megérdemelnének egy szerény kedvezményt. Mindannyiunk javára.
A kubai kormány tiltakozó jegyzéket adott át Magyarország havannai nagykövetének. Követelik a helyreigazítást és a Kádártól Castróig könyv bezúzását. Cáfolják, hogy Fidel szabálytalanul...
Vattacukrosként kezdte majd diszkós is volt. Mohácsi Gábor birkózóként a páston is bizonyított. Amerikában úgy mondják, senkit ne kérdezz az első milliójáról....
A „GERMÁN-TRANS” Kft. projektje során ingatlan korszerűsítést, eszközbeszerzést, megújuló energia telepítését, nyelvi képzést valósít meg, valamint tanácsadási tevékenységet vett igénybe. A projekt a...
Az Agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban több súlyos csúsztatás terjed a sajtóban a program egy éves meghosszabbítására vonatkozó „Brüsszel által kínált lehetőség” figyelmen kívül hagyásáról...
Koncert Födő Sándor: Kaddis /Szólóének: Bíró Eszter/ Kortárs komoly-és világzenei koncert Megemlékezés a Holokauszt áldozataira, a 80. emlékévben 2024.10.20 19:00 – 10.20 20:20...
Augusztusban a Szeder úti Tagóvodában kezdődnek kivitelezési munkák, amelynek keretében a homlokzati nyílászárókat korszerű hőtechnikai jellemzőkkel bíró nyílászárókra cserélik, az...
Az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete előző munkahelyére, a Jenner & Blockh ügyvédi irodához tért vissza. David Pressman visszatért korábbi munkahelyére, a Jenner...
A Fehér Holló tulajdonosa, dr. Tihor Attila gyógyszerész ma bejelentette, több millió forintot adományoz a Miskolci önkormányzatnak. A pénzt azonnal át is utalja,...
A Kereszténydemokrata Néppárt alapszabálya értelmében az önkormányzati választások után 3 hónapon belül a szervezet minden szintjét érintő tisztújításnak kell megtörténnie. november-december...
Budapest, 2025. június 2. Miskolcon hozza létre járműipari alkatrészeket gyártó európai központját a Huashuo cégcsoporthoz tartozó Halms – jelentette be Szijjártó...
Gyurcsány Miskolcon volt az ITC székházban. A képen a mikrofont szereli magára. Dr. Simon Gábor előzenekarként hangolta a közönséget. Sikeresen. Közben Fletó a...
2022. 02. 10., cs – 12:57 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. évben végzett tevékenységét értékelte dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy,...