SzántóGráf

LEZÁRT ÜGYEK: BOTTAL KÖZLEKEDŐ FÉRFIRA TÁMADT

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki kirabolt egy bottal közlekedő idős embert Miskolcon.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Sándor 43 éves helyi lakossal szemben. A gyanúsított 2017. október 5-én 11 óra körül Miskolcon, a Baross Gábor úton feltartóztatott egy bottal közlekedő férfit, akitől erőszakkal elvett pár ezer forintot, majd elmenekült a helyszínről.
bilincs
A bejelentést követően a rendőrök két órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Exit mobile version