SzántóGráf

Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztály felújított részlegének ünnepélyes átadása

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályán hematoonkológiai-, immunológiai-, neurológiai és csontvelő-transzplantációs részleg működik. A csontvelőátültetési tevékenység szükségessé tette az apheresis- és sejtlaboratórium kialakítását is. Az országban egyedülálló, hogy itt az onkohematológiai osztállyal egy helyen működik a csontvelőátültetés, ami azt jelenti, hogy a hematoonkológiai szakterület minden részét művelik.

A daganatos és leukémiás gyermekek kezelési eredményei a nyugat-európai országok terápiás eredményeivel azonosak. Magyarországon működik, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat, mely összefogja az országban lévő 10 onkológiai centrumot. Az országon belül a Nyugat-Európában használatos nemzetközi protokollokat használják a leukémiás és daganatos gyermekek gyógyításában. Magyarországon az egyetlen olyan Osztály (Centrum) , melyben a csontvelőátültetés és daganatos gyermekek kezelése egymás mellett sikeresen működik.

Prof. Dr. Nagy Kálmán – korábbi osztályvezető főorvos – 1995-ben indította el az őssejt transzplantációt. 2010-2017 időszakban az osztályon 124 allogén, autológ csontvelő, őssejt és köldökzsinór transzplantációt végeztek.

A most átadásra kerülő B részlegen a Kórház támogatásával valósult meg hat kórterem és az osztályos kezelő nyílászáróinak és a padlózatának cseréje. A felújítás összköltsége több mint 31 millió forint. A kórház támogatása mellett szükség volt még 13 millió forint alapítványi támogatásra is.

A Bonta Zoltán Gyógyászati Alapítvány  és a Béres Alapítvány segítségével sikerült a teljes bútorzatot kicserélni, valamint három autológ (saját) csontvelő transzplantációs boxot, három különítő kórtermet és a kezelő helységet korszerűsíteni.

 

 

 

A Béres Alapítvány immár második alkalommal állt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztálya mellé. 2006-ban egy őssejtszámláló készülékkel segítették az osztály munkáját, 2016-os jótékonysági estjüknek köszönhetően pedig a felújítási munkálatokhoz nyújtottak nélkülözhetetlen segítséget.

„Az itt dolgozó orvosok és ápolók nap, mint nap tanúbizonyságot tesznek elkötelezettségükről, példamutató kitartásukról és mindent elkövetnek azért, hogy az osztályon hónapokig kezelt gyermekek elindulhassanak a gyógyulás útján. Nagy öröm a számunkra, hogy támogatásunkkal hozzájárulhattunk ahhoz, hogy munkájukat egy modern és korszerűen felszerelt osztályon végezhessék” – mondta a sajtótájékoztatón Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke.

 

A most átadásra kerülő felújított csontvelő transzplantációs boxok, kórtermek a betegellátás szempontjából kiválóan megfelelnek a 21. századi elvárásoknak.

 

 

 

 

 

 

 

Exit mobile version