SzántóGráf

Ne maradjanak ki – keressük a vidéki írástudókat, a honlap szerkesztőket – vevők vagyunk a jó hírekre is – egy mail és a címerük már is felsorakozik

 A jó hírre szakosodtunk. Egy mail és az Önök címere is kikerül a gráfra. Ezzel együtt nemcsak a honlapjuk, de a településük minden jó híre főoldalra kerül.

 

Eredetileg a  könyvem népszerűsítésére alapítottam a szantograf hír és szórakoztató portált 2013 nyarán. A névválasztás szinte magától adódott hiszen bevallottan grafomán vagyok, ami azt jelenti, hogy akkor is megosztom a gondolataimat amikor nem kellene. Ezzel óriási előnyt adok ellenfeleimnek, versenytársaimnak. Ám sebaj. A lényeg, hogy most már öteszetendősen sikerült feltornázni a portál látogatottságát. A piac telített, de nem annyira, hogy érdekes írományokkal ne lehessen fenntartani a folyamatos érdeklődést. Mostanában kérdezgették, hogy a település címerei miként kerültek az oldalamra. Nos, nem titok, hogy nagyon sok vidéki település önkormányzata a gráfon keresztül is elérhetővé tette a honlapját. Sőt a megállapodásunk szerint az ott élő hozzám hasonló grafomániások  írásait is akár képes tudósítás formájában  is megtalálják az oldalamon. Ennek előnye, hogy a gráf teljes tartalmas valamennyi közösségi portálon megosztódik és így hatványozottan bekerül a világháló hírfolyamába. Ma már a figyelmesebb polgármesterek mérik, méricskélik, hogy milyen mennyiségben kapnak nyílvánosságot, pozítivat és negativat. Sok kis hülyeséggel be lehet kerülni a médiába, de az igazság, hogy a kollégák nem vevők a jó hírekre. Egy szerencsétlen mezőnyárádi idős hölgy tragikus halála napokig a címoldalakra varázsolta a település nevét. Hogy micsoda virágos az utcájuk és milyen kiváló pálinkát főznek ott az már felejtős. Most, hogy szinte mindenütt készül az elmúlt évtizedek helyi monográfiája megnőtt a vidéki írástudók tekintélye. Jómagam rájuk számítok, amikor megkezdjük ezeknek a történelmi kutatásoknak az együttes közlését. Igaz, hogy ezek könyv formájában is megjelennek, de az már nem jut el mindenkihez. Megesik, hogy az egymással szomszédos falvak se ismerik a közelükben élők történelmét. Remélem , hogy a gráf portál ezzel a kitárulkozással közelebb hozza majd egymáshoz a vidéken élőket. Egy mail – s holnaptól már az Önök önkormányzatának a címere is felkerül a gráfra. Írjon – info@szantograf.hu

Exit mobile version