SzántóGráf

Bejártuk a Becherovkát – telt házas a miskolci farsang – Kerényi László képei – népi mulatság nagyüzemben – bocs, de még kocsonya is volt, béka nélkül

Ha kegyes az időjárás egymást tapossuk

Ha ez a fránya időjárás nem zavarja meg a fesztivált kitehették volna a megtelt táblát a miskolci sétáló utca mindkét végére. Pénteken este a szakadó eső ellenére is több ezren hömpölyögtünk a Becherovka farsangon. Szenzációs volt a műsor és a vendéglátósok, kereskedők is kitettek magukért.  Kitűnő szervezés, csodálatos programok, neves fellépők, jó hangulat, mi más kell egy ilyen rendezvényhez. S ami lényeges nem sípolgattak percenként, hogy el ne gázoljon minket az alattomosan csöndesen guruló új villamos. Ez a megoldás nagyon dicséretes.

Mire jó az öreg vasaló. Sok helyen ezzel lapítják a csirkemellet

Mi sem természetesebb, hogy ilyenkor megjelennek a vidéki búcsúkban szokásos bazárosok, mézeskalácsosok. Ilyenkor megvehetjük mindazt, amire aztán soha a büdös életben nem lesz szükségünk, de ott a puncsos forralt bor hatása alatt nélkülözhetetlennek érezzük. Én például rögtön megvettem a család össze tagjának a zománcozott névtábláját. Szerencsém volt helyben csak Edét nem kaptam. Postázzák majd.

Vehettem volna kerti kemencét is, de erről lemondtam, nehéz lett volna a buszon hazavinni. Igazából a krumpli lángos sütőnél cövekeltem le. Ez a gyengém. Édesanyám csinálta a legjobban a világon.  Cuppogós fokhagymás libazsírral. A Sötét kapu melletti standon is finom volt, de bezavart, hogy ellenőrnek néztek. Hétfőn ki is vizsgáltatom magam. Az ötszáz forintos számlát szinte a tálcámra tukmálták. Szólnom kell a vendéglátósokról is. Nagyon tetszett a sült kismalac, meg is sajnáltam. Ennyi finom disznóságot, pacalt, hurkát, kolbászt gusztusos körítéssel már régen láttam. Az árak a szokásosak. A fillinget meg kell fizetni. Minden stand üzemeltetője azzal mentegetőzött, hogy drágák a helyfoglalások.

Győzött a pálinka. Vége a wiszkít jéggel korszaknak. A konty alá való gyógyító cseppeké a magyar jövő
Na aki itt nem tudott választani az tűzzön haza. gyorsan

Más városokhoz viszonyítva Miskolcon minden négyzetmétert aranyárban mértek ki. Mondván ez a tehetősek városa, busásan kitermelik majd a költségeiket. Csak úgy zárójelben mondom, több helyen kocsonyát is felfedeztem. Olyan szégyenlősen kínálgatták mintha kanabisszal készültek volna. Mondták is, hogy csak hagyománytiszteletből. Állítólag Becherovkás kocsonyát is akartak főzni, de ebben a langymelegben nem fogta meg a zselatin.

Győztünk. A kürtős kalács igazi magyar étek. Hogy a románok is kedvelik annak meg külön örülünk.
A forralt bor jótékony hatása, hogy ebből kevesebb kell a lila köd előidézéséhez
Oda vagyok ezekért a jókedvű zenészekért. Tudják, hogy kell hangulatot teremteni.
Hogy mi ez. Tessék ma is kimenni, ki vagyon írva. Ránézésre ínycsiklandó. Az illata meg kábító.
Hát kocsonya is volt. Békát nem láttunk. A merészebbek itt is megálltak és rejtett csomagolásban vittek is belőle.

Jut eszembe mintha valamelyik ellenzéki tévében azt suttogták volna, hogy az eredeti fesztivál szellemi tulajdonosa jogi úton visszanyerte volna az ötletét. Nem értettem, tisztán mert a feleségem tévéjéről bezavart a Szulejmán. Ennyi helyre meg ki képes odafigyelni. Minden esetleges jogi változásra felkészülve rögtön három csípős kocsonyát vettem Papczun Ernő árucsarnokában. Csak úgy simán. Függetlenül a magyaros Becherovkáéktól. Ki tudja, nem kerül, e a kocsonya betiltásra vagy nem sorolják e be a jövedéki termékek közé. Mert ha mégis akkor minden felnőtt állampolgár saját saját célra, egy naptári évben hatvan liternél több csontos löttyöt nem főzhet adómentesen.

Kerényi László mesterfotói

Exit mobile version