Rám csörögtek, – a frász kerülgetett – rossz helyen állt az eladott autóm – megfejtettem a rejtélyt – milyen naprakész a nyilvántartás – kísért a múlt

A nagy álmos könyvek szerint megfontolandó a szervek kritizálása. Nem is jut nekem eszembe ilyen őrültség. Ám érdekességként elmondom ma este történt telefonhívás részleteit. Itt a rendőrség forgalom irányítási központja – jelentkezett egy kedves férfihang egy ismeretlen, privát számról – rossz helyen áll a kocsija, kérjük, hogy álljon el!  Hiába patyolat tiszta a lelkiismeretem egy perc alatt leizzadtam. Ilyenkor kikapcsolok.  Mentegetőztem, hogy ez lehetetlen, ma ki se hoztam a garázsból az autómat. A hívó fél nemhiába rendőr gyorsan kapcsolt , megkérdezte a rendszámomat, amit rögtön lecsekkolt. Majd megkérdezte, hogy a KBD 622 – ami a felső képen látható kié lehet. Nos, kezdtem magamhoz térni, s elárultam az ismeretlennek, hogy ezt a kocsit legalább nyolc esztendeje eladtam. Tudomásom szerint át is íratták. Csupán egy rendőrségi fotóm van róla, amit gyorsan elő is bányásztam.

Közben elgondolkodtam, vajon milyen lehet a nyilvántartás a járművekről, s milyen intenzitással frissíthetik az adatállományt. Na meg ha még mindig a nevemen szerepel akár egy bűncselekménybe is bele keveredhetek ezen az alapon. Vagy kaphatok egy olyan büntetést amit nem is én követtem el.

Majd még tovább masszíroztam az agytekervényeimet és rájöttem a titok nyitjára. Valahány kocsim volt, elsőként bejelentettem az okmányhivatalba rendszámom mellé a telefonszámomat. Ez egy nagyon hasznos hivatali szolgáltatás – ugyanis ha rossz helyen parkolok, s el akarják vontatni vagy meg akarják bilincselni a járművet a közterület tisztelt munkatársai kötelesek előzetesen lecsekkolni, hogy adtam e megbízást a figyelmeztetésre. Ezt egyszeri alkalommal mindössze három ezer forint. Nem sok. Nekem már meghozta az árát. Pesten a Józsefvárosban szinte sírva, ingyen szedték le a bilincset az autómról. Miután kiderült, hogy nem is tudnak ilyen szolgáltatásról és nekik eszükbe se jutott engem felcsörgetni. Látni kellett volna azt elégedett fizimiskámat amellyel végig asszisztáltam a kezdetben nagyon keménykedő rendészek erőlködését. Győztem. Gondolom ezt a számomat is megőrizte a történelem adattára, így jutottak el hozzám.

S ha valakit érdekel miért őrzöm ezt a régi képet, hát ezt is elmondom. Nem én vezettem a kocsimat Budapesten amikor egy rendőrkocsi beintett a sofőrnek és félreállított az útszélen. Mindent rendbe talált – utólag tudtam meg, hogy az igazoltató zsaru nem akárki, maga a karjelzések sorozatos bajnoka. S minden villamosjelző lámpáknál jobban, szebben képes egy fekete fehér gumibottal vezényelni a forgalmat.  Mivel gyerekkoromban a házunk előtt még így ment az irányítás gyakran órákig csodáltam a kis dobogón bűvészkedő rendőrt. Talán még egyszer magam is ezt akartam  – ha megnövök. A lényeg, hogy ez a rendőr végül kitalálta, hogy rossz helyen állunk, noha ő maga terel oda az út szélére mert állítólag lassan haladtunk. Ugyanis egy házszámot kerestünk.  Némi kedélyesen kezdődő vita után húsz ezerrel megvágott. Rögtön panaszt tettünk aminek a következményeként próbált Miskolcon visszavágni.  Próbált revánsot venni.

Az ügy kereken három évig tartott. Egy dossziényi levelezés őrzi az emlékét aminek a végén csont nélkül nekem lett igazam. Kapaszkodjanak meg a levelezésem költségeit, kereken négy ezer forintot kaptam. Az utánjárást a telefonálás költségeit nekem kellett viselni.

Különben már írtam erről a rendőrről, az egyik könyvemben csupa jót és szépet. Mert ugye bármelyikünk tévedhet, megtévedhet vagy bal lábbal kelt és kifog egy rossz napot.  Esetleg egy olyan gizdát mint amilyen én lennék.