SzántóGráf

Nem teljes az elégtétel -korlátsor épül a nagy posta elé – majdnem postumus jött a sikerélmény – ennyi oktalan mazsola csak nem lehet egy városban – tanácskoztak, s döntöttek a közlekedési szakemberek

Tettenérés.  Először lesifotósként  kattintottam.Tudtam, éreztem, egyszer a józan ész győz. Nagy ára van ennek – s ezt én állom – hogy egyértelmű lesz a forgalomtechnika a városnak ebben a zugában. Szerintem jobb helyeken erre sokkal hamarabb reagálnak.

Döntöttek, határoztak, a nagy posta előtti kapubejárónál az ottani járdaszakaszon való parkolás megszüntetésére hamarosan kihelyezik a vaskorlátokat. Ez a hír annyira friss, hogy még magam se tudtam megemészteni. Ennyire penge csak nem lehetek. Hiszen ezt én már egy éve szorgalmazom, de idáig még a gondolatát is elhessegették. Azt hiszem,  ezzel a döntéssel elismerődött, bebizonyosodott az ellenem foganatosított intézkedés eredendően megalapozatlan volt.

A múlt heti bizonyítási kísérlet a posta előtt. Nem vágyik ilyen fellépésekre.

Lévai István úr szerint, azért mert az autósokat vonzza az a bizonyos placc az odaállásra. Tehát, jól tetszenek olvasni: egyértelműsítik azt, amit idáig csak ideológiai alapon pénzbehajtással orvosoltak.

Ha nem látom, ha nem hallom magam se hiszem el. Ma délelőtt a rendőrség, a városgazda, a közterület felügyelet és a közútfelügyelet szakemberei Lévai Istvánnal a miskolci önkormányzat forgalomtechnikai vezetőjével az élen a Hősök terén tanácskoztak. Valami különös megérzés vonzott engem is a helyszínre, ahol szokás szerint most is több autó parkolt a nagy posta előtti járdaszakaszon. Ott ahol engem hét másodpernyi megállás után, a kocsiban ülve járó motor mellett bírságoltak meg tavaly november hatodikán délután. Ja mellesleg a vita hevében lefújás helyett megvertek és megbilincseltek.

A két rendész akik mutatják hová tepertek le, hol bilincseltek meg. A lényeg, ma már a sokadik találkozásunk után olyan higgadtan tárgyalunk mint régi ismerősök. Meglepetésemre a szakállas úr kapásból vágta – igen ide a posta elé nem fehér csík kellett volna hanem süllyesztett útburkolat.

Nem hivatalosan pimaszkodtam a kupaktanácshoz a téren, de így is fültanúja lehettem a szabadtéri értekezésnek. S mint az ominózus helyszín szenvedő alanya és a megkésett tanácskozás legszenvedőbb alanya hetykén és büszkén mondom testi épségem, életem kockáztatásával sikerült valamit elérnem ebben a városban. Igaz ezt a sarkot akár majd rólam is elnevezhetik, ám megelégszem azzal is, ha az arra járó megemlítik, hogy ezt a vaskorlátot nekem köszönhetik.

Patak utca privát társas házi kapubejáró – az önkormányzat előírta a szabályszerű süllyesztett járdaszakaszt..Magának nem tette meg ugyanezt.

Egyébként az elmúlt hat hónapra visszatekintve ebben a témában leveleztem tárgyaltam Miskolc város jegyzőjével, Hubay György országgyűlési képviselőjelölttel, mint a város rendészeti bizottságának elnökével és Kovács László Csabával a MIŐR vezetőjével. Mindannyiszor elmondtam, prezentáltam a sajnálatos eseményeket megelőzően, hogy furcsa módon itt a posta előtt naponta százával büntetik az autósokat.  Ilyenkor két dologra gondolhatunk, mi mazsolák nem ismerjük a közlekedési szabályokat, minden autós fegyelmezetlen vagy a hely forgalmi státusza rendezetlen, nem egyértelmű. Minden illetékes szemet hunyt a felett, hogy itt történik legnagyobb arányú sarcolás. Mígnem az ellenem indított hajtóvadászat melléktermékeként kiderült a valóság. Aki nem tudná a járdán való parkolás alapvető szabálya, hogy legyen egy erre utaló tábla vagy útburkolati jel. Nos, ez esetben a kapu elé festett fehér csík az egy egyszerű útburkolati jel, olyan amilyen a nagykönyvben meg lett írva. Ám akadtak okosok, akik szerint az csak a kapubejárót jelzik. Számukra ajánlok egy utóvizsgát – ugyanis a bejáratot a járda lesüllyesztésével kell jelezni. A posta nem kérte a fehér csík felfestését ( elküldték írásban) mivel nem is tehette volna, az a szakasz a város fennhatósága alatt van. A filozófia legmélyebb bugyraiban is jártunk, amikor egyesek azt mondták, a fehér csík azért lett felfestve, hogy az oda állók nem zárják el a bejáratot. Kérdeztem, kik is ne állják el – azok, akik egyébként se állhatnak oda. Ez a vita már a Hegeli dialektika csúcsait feszegette, amikor egyszer csak most hirtelen a város legkiválóbb közlekedésbiztonsági szakemberei egyhangúan elismerték – igen ez a terület vonzza, mint a mágnes a postára igyekvő autósokat. Ráadásul necces, félreérthető az ottani forgalomtechnikai jelzés rendszer – s nemcsak olyanoknak, mint én, aki csak ötven éve vezet – tehát megépítik a korlátsort. Megszűnik az ottani a sorozatos, vita cirkusz és perlekedés. Hogy ez nekem sokba került egye fene. A lényeg, hogy nem posthumus kapom meg ezt a nem mindennapi sikerélményt.

Már nem szívesen fárasztok senkit – de sokaknak fáj az itt kirótt pénzbírság. Ki dönthet arról, hogy ezt most kellő alázattal, bocsánatkéréssel visszautalják a jogos tulajdonosoknak.

Exit mobile version