SzántóGráf

Lánglovagok gyakorlatoztak a Pannónia Hotelben – szimulációs rutinszerzésből lepték el a szállodát – Kerényi László fotóival

Akár egy dalárda – hétköznapi hősök a taktikai megbeszélésen
Ilyenkor minden részletnek rögzülnie kell. Egy valós vészhelyzetben itt maszkban és a sűrű füstben is jól kell tájékozodni
Teljes szerelésben is fel kell deríteni a mozgási lehetőségeket
Megbeszélés a szálloda tulajdonosával
Minden gyakorlatnak precíz forgatókönyve van
Magam is kipróbálnám – persze csak békeidőben – a kosara légi utazást

Tűzoltókocsik vették körbe a Pátria házzal szemközti Pannónia Hotelt ma délelőtt. Semmi szirénázás, semmi villogás a létrás piros kocsik szinte bosszantó nyugalommal lepték el az Impresszó előtti terecskét. Majd a hadrendbe felsorakozott lánglovagok komótos megfontoltsággal járták be a szállodát. Mi meg lentről lestük az épületet, hogy füstöl vagy lángol e. Örömmel konstatáltuk, hogy a szokásos gyakorlatot, a kötelező tűzpróbát éppen mára időzítették. Igazából jó volt a választás, szép időt fogtak ki. Aki még nem látott ilyen színházi vagy egyéb középületi bejárást most megnézhette.  Egyébként láttam elég éles riasztást és bevetést így a legénység mostani mozgásából kitűnt ez egy alapos, minden részletre kiterjedő szimulációs gyakorlat. A cél – rutinszerzés.  Megismerni a környék tűzcsapjait, ellenőrizni a működőképességüket, feltárni a menekülő utakat. Első részben az esetleg vészhelyzetbe kiérkező piros létrás kocsik elhelyezkedési, beállási rendjét dolgozták ki. Utána a belső rádióforgalmazással megszerezték az épületen belüli helyismeretet. Noha a tűzcsapok működtek ilyenkor fel kell készülni a vízszállító kocsik fogadására is. Ezeknek is helyet kell keresni. Közbe a szimulációs gyakorlatnál azt is bemérik, hogy a környező városból milyen tempóban érkezhetnek még a friss erőt jelentő tűzoltók. Közben a parancsnokok a hotel minden zugában a tetőtől a pincéig körbenéztek van e valamilyen feltűnően éghető, a tűzbiztonságra veszélyes gyúlékony anyag vagy a mentésnél akadályozó tényező. Akár azt is mondhatnák a felületes szemlélők, hogy egy egy ilyen gyakorlat valóságos kikapcsolódás a laktanyában élőknek. Ám ebben kevés az igazság, hiszen ezek a bejárások olyan kemény megpróbáltatások, amelyeknél minden apró részletnek, feltárt hiányosságnak pontosan rögződnie kell a tűzoltók fejében.

Na fiúk milyen hosszú a fecskendőtök , elér e a tűz fészkéig
Magyarország szolgálatában
Komolyan kell venni a lángmentes bejárás minden részletét.

Majd a bejárás, a gyakorlat végeztével a laktanyában összegzik a tapasztalatokat. A tanulságokat leszűrik és már is megtervezik a következőt. Amely nélkül egyetlen közintézmény se működhet biztonságban.

 

Kerényi László képei

Exit mobile version