Figyelem , a nyugalom megzavarására alkalmatlan filmet láthat ha megnyitja az alábbi linket. Az alkotó Kerényi László barátom aki tulajdonképpen az egész életemet megörökítette. Szerénységem minden nagy pillanatában jelen volt, s használta a kameráját. Neki köszönhetem, hogy most életre kelnek azok a pillanatok amelyek álmaimban máig is kisértenek. Beköltöztünk mint egy szerkesztőségbe, egy volt lepusztult garniszállóba, ahová a fél város hordta a szeretőit néhány kellemes órára. Emlékszem minden szobához fagolyós kulcsok jártak, olyan nagyok amelyeket kurva nehéz lett volna elveszejteni. Minden budoárban még érződött az a bizarr illat amely sehol máshol nem.Ja, ne feledjem, hogy megtaláltam a vendégkönyvet – amit nem vezettek – de a puszta a látványa minden érintetett megborzongatott. Máig is őrzöm. Na, de ennél sokkal érdekesebb ez a kortörténeti film amit ajánlok mindenki figyelmébe. Az alkotó – Kerényi László büszke rá – ha rajtam múlna egy helyi Oszkárt már is kiutalnék neki. Aki magára ismer nyugodtan hívjon.
Az országos veszélyhelyzet elrendelésére tekintettel, a Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Diósgyőri Tanuszoda március 14-től határozatlan ideig zárva tart, a Kemény...
Az év végéhez közeledve ismét megszervezte az ÉSZAKERDŐ Zrt. a „Zöld Szív” elnevezésű jótékonysági akciót. Ezúttal a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület részére gyűjtöttek...
Miskolc sokrétű látnivalóival és az Avasi Kvaterka programjaival ismerkedtek az elmúlt hétvégén városunkba érkező újságírók. A májusi Avasi Borangolás felvezetőjeként...
Történelmi választáshoz érkeztünk. Az egységes ellenzék elvégezte a maga feladatát. Megállapodott arról, hogy mind a 106 körzetben közös jelölteket indít, közös listát állít,...
A hétvégén Dr. Demeter Ervin és Tőkés László az Észak vendége volt. Tőkés László EP képviselőjelölt interjút adott a megyei napilap munkatársának, ami...
A díjazottak: 20:29 A 2022-es Prima Díj gálán a közönségdíjat a magyar sport kategória jelöltje, Fazekas Miklósné kapta. 20:21 A harmadik Prima Díjat a...
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága – Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól szóló 3/2008....
Kákoczki Zsolt a Best of taxi vezetője jelezte tegnap, hogy ebben a rendkivüli helyzetben a maguk módján segítenek az egészségügyben dolgozókon. A 4s...
Tisztelt Sportvezetők! Miskolc Megyei Jogú Város 2016-ban is megrendezi év végi díjátadó eseményét városunk legeredményesebb sportolói elismeréseképpen. A pontos helyszínről és az időpontról...
Tajthy Ákos Megkezdődött Miskolc levegőminőségének átfogó mérése a napokban. Az egyelőre csupán tesztüzemben működő rendszer részeként két éves előkészítést követően összesen hatvan speciális...
Kedves Olvasóim, barátaim és ellenfeleim, Ma például ezt a személyre szóló levelet kaptam a hatóságtól. „Tisztelt Szántó István úr ! Az info@szantograf.hu...
Kollégámmal a hét első napján Monokra látogattunk. Az úti cél Monok, volt , hogy egy rosszindulatú pletykának , megjegyzésnek járjunk utána. Sikerült. Első...
A lóambulancia felül a piros lámpa jelzése ellenére futott át egy városi mókus Miskolcon a Lévay utca kereszteződésében. Feleségem vészfékezéssel megmentette a kisállat...
Tehát húsz esztendeje lehetett, hogy letették az első miskolci plaza alapkövét. Mivel ott voltam úgy emlékszem, mint ha ma lett volna. Ott csoportosultunk...
Elnöki főtanácsadóként, és a vezető testület tagjaként csatlakozik Vinnai Balázs a Magyar Bankholding Zrt. vezetéséhez július 15-én. Nem kis feladatot kapott: a Budapest...