Talán a szokásosnál is jobban érdeklődtem a mobiltelefonálás iránt. Mint rádióamatőr és a hazai cébézés meghonosítója sokat tettem a magyar rádiótelefónia megteremtéséért. Mindez arról jutott eszembe, hogy a hőskorban kialakult kapcsolatrendszerem a végét járja. Az összes weszteles barátom elhagyta már a Telekomot. Azt a céget amelyet mára már az anyacég messziről idejött helytartói uralnak.
Egyébként egy korabeli budapesti nemzetközi vásáron, talán a nyolcvanas évek derekán elsőként a Motorola mutatta be milyen is a mobiltelefon. A kiállítás alkalmával Kőbányán felállítottak egy alkalmi adótornyot és kiadtak néhány négyszázötvenes készüléket tesztelni. Akkor amikor már Bécs környékén már működött hasonló rendszer és akár Tatabányáig lehetett használni. Nos, akkor az amerikai cég megbízásából Soltész Rudin (ICP) keresztül tettünk egy tisztes ajánlatot a kiállított rendszer megvételére a miskolci nagyvállalatok vezetőinek.Még Kovács József a városi pártbizottság titkára is támogatta az ötletet. Olyan 150 millió forintba került volna Borsod megye teljes lefedettsége. Valaki végül megfúrta az ötletet hiába sikerült összekalapozni a teljes vételárat. Mindez arról ugrott be, hogy a fenti képen látható 19.GSM kártyát magától Sugár András vezérigazgató barátomtól kaptam. Ez egy átmeneti Tesztkártya, a száma 310069, amit ereklyeként őrzök. Egy elő kilencessel máig is az enyém és működik. Megjegyzem , hogy ha az országban az enyém volt a 19. mobilszám azóta is azon töprengek kié lehetett az előttem lévő 17 szám. Az első Andrásé volt, tehát az tiszta. Na, de mégis kik lehettek azok akik engem a vidéki, felső magyarországi firkászt képesek voltak beelőzni a mobilfóniában?
Jelentkezzenek amíg szépen kérem. Azt már tudom, hogy a sorban ott volt a köztársasági elnök. Kíváncsiságból ugyanis csak végigtárcsáztam a sort – Árpi bácsi maga vette fel. Göncz vagyok – csak ennyit mondott…bocs félretárcsáztam , s ezzel letettem.
Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője petíciót indított a belváros látképét meghatározó ITC-székház bontása ellen. Az épületet a Fidesz kormány...
Az elmúlt héten, pénteken rendezték meg Mezőkövesden az Alapfokú Művészeti Iskolában a Zeneiskolai Tanárok XVI. Megyei Kamarazene Találkozóját. Zenét hallgatunk, ha boldogok vagyunk,...
Valamikor egy óra egy életre szólt. Ha csak a háborúban le nem csatoltatták a keleti felszabadító katonák. Édesapám egyetlen megbarnult számlaposát máig is...
A Tóra, Mózes öt könyve a zsidóság legszentebb tárgya. Ebből imádkoznak és ez amit a frigyládában őriznek. Igazából törvényesen ilyen magánszemély tulajdonában nem...
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1943/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást...
Időnként nekem is túrhatnékom van. Valamikor még az ócskapiacon is körülnéztünk látja e valaki, hogy a használt holmik között matatunk. Mára valóságos sikk,...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal előírásai szerint a MIVÍZ Kft. lakossági felhasználói körében, Felhasználói Elégedettség Felmérést végeztet 2020. szeptember 21....
Az Ars Sacra fesztivál egyaránt otthont ad zenei, képzőművészeti és irodalmi rendezvényeknek. A szakrális irodalmat két irodalmi társulat több helyszínen és program keretében...
Sírok vagy írok. Inkább körmölök. A drága mamám is ezt tanácsolná. Édesanyámat ma délelőtt tíz óra után néhány perccel vesztettem el. Csendben örökre...
Sashegyi Zsófia Fotó: Vörös Szabolcs | 2025.04.17. | Interjú Tavaly decemberben huszonegy új bíborost iktatott hivatalába Ferenc pápa, köztük az apró szerb katolikus egyház...
November hatodikán petció gyüjtéssel emlékezem meg Miskolcon a nagy posta előtti támadásomról és a hazai igazságszolgáltatás látványos megcsúfolásáról. Akit érdekel a Pátria ház...
Városunk turisztikai kínálata is bemutatkozott az ALLinTOO V. Nemzetközi Turisztikai Workshopon, amely Lengyelország egyik rangos turizmusszakmai eseménye. A Krakkóban március 13-14-én megtartott rendezvény...
2024. május 25-én tartotta évértékelő és programalkotó ülését a Miskolci Akadémiai Bizottság tavaly (újra)alakult Vallástudományi Munkabizottsága. Prof. Dienes Dénes beszámolt az első munkaév...