Nem gondoltam volna, hogy egy kórházi kápolna avatása, szentelése ilyen vihart kavar majd a választási kampány időszakában. Pro és kontra megy a fikázás amelynek zöme nem is kerül a nyilvánosság elé. Sokan privát üzenetbe vagy telefonon csesztetnek a beszámoló miatt. Egyesek demagóg módon azért mert az erre szánt 10 milliónak máshol is meg lett volna a helye az egészségügyben. Mások viszont kérdőre vonnák az illetékeseket, hogy idáig miért nem volt ilyen meghitt sarka a nagy múltú kórháznak. Szóval nem vagyunk egyformák, a krónikás meg csak teszi a dolgát.
Persze nem mindenki szólal meg, többen lapítanak, magukba fojtják a szót. Ugyanis minden párt a fészbukon megjelentetett hozzászólások alapján listázza, belövi a híveit. S nem szívesen dugjuk ki magunkat értelmetlenül a kéményen. Néhány apróság amit érdemes viszont tolmácsolni mivel rajtam kérték számon a kimaradását. Hogy Csiba Gábor az elsődleges ötletgazda miért nem volt jelen. Nos, elmondása szerint nem kapott névre szóló meghívót. Más, a görögkeleti püspök is hiányzott az ökumenikus szertartásról. Állítólag azért mert nem kapott volna szerepet az avatáson. Még többen azon elmélkedtek, hogy meglehetősen morbid megoldás egy ilyen kápolnát közvetlenül a halottasház,a boncterem mellé tenni. Mindez tipikus magyaros hozzáállás – jólesik mások igyekezetét lebecsülni, kifogásolni, s egy kicsit kötekedni.
Az Európai Parlament döntése alapján 2015 karácsonyától eltörlik a roamingdíjakat az Európai Unióban. „Ezzel megszűnnek az országhatárok, egy magyar előfizető akár egy angol...
Az Ipartestületek Országos Szövetségének közleménye Budapest, 2018. december 17., hétfő (OS) - A kisvállalkozók adózási ismereteinek bővítése a célja az IPOSZ és a...
Tudathasadásos állapotban leledzem. Összeszedtem a Schwezoff dosszié minden lényeges elemét. Bizonyítékokat, dokumentumokat, beszéltem az összes ismerősével, mindenkivel aki ismeri a Viktort vagy a...
Az élet sok meglepetést tartogat- csak legyünk türelmesek. Hadd untassam Önöket egy személyes, kimondottan privát élményemmel. A hatvanas hetvenes években Miskolcon a Széchenyi...
Most jövök rá, hogy hátrányos helyzetű gyermekként töltöttem a fiatalságomat Miskolcon. Ha vidámparkba vágytam Budapestre kellett autóznunk vagy vonatoznunk. Megmondom a frankót imádtam...
Miről beszélgessünk egy kórházi váróban? Általában türelmetlenül várjuk a sorunkat, közben saját nyavalyáinkkal fárasztjuk betegtársunkat. Szepesi József professzor, egyetemi magántanár kilógott a sorból....
A száműzetésbe kényszerített Rákosi Mátyás mindent elkövetett, hogy visszatérhessen Magyarországra és a hatalomba. Ténykedése mind a szovjet, mind a magyar vezetés számára egyre...
– A Belügyminisztérium közleménye Budapest, 2023. december 13., szerda (OS) – Dr. Pintér Sándor belügyminiszter 2023. december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett, 2...