Korabeli megfigyelőrendszer – zsűrizték a felhozatalt – a lányok pironkodtak, a kárpótlás sose maradt el

Gangos házban laktam. Csaknem húszéves koromig egy hosszú erkélyes régi házban laktunk, pontosan Miskolcon a Széchenyi út 50. szám alatt az első emeleten. Igazi polgári lakás volt amelyet a negyvenes évek végén az akkori szokás szerint kettéválasztottak. Nekünk jutott a nagyobb rész a főutcára néző két szobával és a folyton galambszaros terasszal.

A nagy háború után özvegyasszonyok és idős túlélők népesítették be az államosított bérházat. S mint a képen látható – térfigyelő kameraként – Szegediné Esztinéni, Hauszmanné Juliska néni, Farkasné és Mitele Etelka akár már kora délelőttől kint napozott a folyóson.Kora ifjúságom idején még örültem is a társaságuknak. Hiszen mint az első emelet egyetlen gyermeke mindenhová bejáratos voltam.  Sütemény, csoki és még sok minden más ajándék részese lehettem.

Ám a hatvanas évek végétől amikor már nőnemű vendégeim is lehettek nehéz volt leküzdeni a fokozott szemmel tartásukat.  Drága Édesanyám váltott műszakban dolgozott így valamikor legalább egy félnapig szabad volt a kégli. Ám az aktuális menyasszonyaim nehezen viselték el, hogy három négy kedves idős asszony gyilkos pillantásainak kereszttűzében kellett elsétálniuk. Igaz megjegyzést nem tettek csak beszóltak.  Tömören -Pityukám ezt még nem láttuk itt, meg ehhez hasonlókat. A kifelé vezető visszaút se volt sima megpróbáltatás.

Na mindegy , ezek az emlékek mostanra megszépültek. Sőt rá kell jönnöm, hogy a ” térfigyelős” pillantások  már hiányoznak is.