A kép illusztráció. Az az előállító helyiség amelyben csaknem egy órát tölthettem el tavaly november hatodikán az esti órákban korántsem volt ennyire komfortos. Egy hosszú fapriccs, semmi más egy lópokróccal. S persze bekamrázva a félhomályos szobácska. Na mindegy , a fontos, hogy a fóbiámat képes voltam elnyomni magamban. Ja és ha már a kajáról volt szó, megkérdezték mit vacsoráznék. Mondtam egyedül az éhség nem gyötör most. Közben végig hallgattam az aznapi és a következő napokra szánt menüt. Csirkemájkonzerv, tépőzáras és abonett. Lemondtam az utánam jövők javára. S ezzel elkezdtem , előkészítettem az új esztendőre tervezett fogyókúrámat.
A kormány mindent megtesz a miskolci zsinagóga felújítása érdekében – közölte a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, miután bejárta a leromlott...
Minden nap egyre okosabbak leszünk. Ma már biztosan tudjuk, ez a vírus nem egyszerű természetes teremtmény, hanem szintetikus. Azaz tervezett. S itt a...
Két héttel korábban még senki nem tudta előre, hogy a járványhelyzet miatt az idei mártírmegemlékezést megtarthatják e a miskoci avasi zsidó temetőben. Végül...
Ilyen is régen volt. Valahányszor meghirdettük ezt a miskolci lottóházi lakást nyomban egy tucat jelentkező volt. Jelenleg viszont egyetlen komoly érdeklődő se jelentkezett....
Papp Károly az informális megbeszélésen - többek között - elmondta, hogy a háborús helyzet elől menekülők segítését a Belügyminisztérium részéről műveleti törzs koordinálja,...
Ha Valentin nap akkor éjszakai fürdőzés a Tiszaújvárosi gyógyfürdőben. Nyitás este nyolctól. Zárás éjfélkor. Hab és lufi parti Sztárvendég – Bety Love ...
A Blikk az ATV vezérigazgatójának nyilatkozatát ismertető cikkében az Élet és Irodalom publicistájaként hivatkozott Bruck Andrásra, akinek a Rónai Egon Orbán Viktor-interjúját bíráló...
Az úgynevezett „közélet átláthatóságról szóló” törvényjavaslat visszavonására szólít fel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Úgy vélik, a jogszabálytervezet tartalma nem csak az alaptörvényt...
Valamikor, hajdanán volt két magyar kultikus konzerv. A hatforintos olajos hal, lapos kerek dobozos és a kis májkrémes. Az utóbbi három forintba került....
Program A kirándulók Budapestről vonattal utaznak Vácra, onnan egy másik vonattal tovább Magyarkútra, ahol az erdei túra indul. 2-3 órás sétára lehet számítani,...
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával „A Hírközlésért Érdemérmet” adományozta dr. Kövesi Gabriellának, a Magyar Telekom Csoport szabályozási...
A HYD Pharma Zrt. és leányvállalata a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft., a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetése segítségével, valamint Európai Uniós...
Az Új Széchenyi Terv keretében, uniós források segítségével új víztisztító vegyianyag-gyárat létesített a Donauchem Kft. Kazincbarcikán. A 2 milliárd forintot meghaladó költségvetésből jelentős...
Nemcsak a gyengébb minőség miatt kell vigyázni a kínai okostelefonokkal, a gyártók „üzletpolitikája” sem felel meg az európai irányelveknek – figyelmeztet a G...
A SorozatWiki szerint távozhat a 2019 áprilisában kinevezett Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója. A Media1 megkérdezte a hírről a televíziót, ahol a...