Ez a kép csak úgy előkerült az albumból. Érdekes, egyszerűen kikívánkozott. Én meg örülök neki. Ugyanis nemrégiben szokás szerint fikáztak, amikor leírtam: a CB rádiót, a CB rádiózást én terjesztettem el az országban.
Hosszú előtörténete van annak, hogy miért és miként kattantam erre rá, azokban az években amikor még a 27 megahertzes rádiósávon senkinek nem adtak engedélyt az Ostrom utcában. Mindig is szerettem a telekommunikációs kűtyűket és úgy gondoltam veszek a kocsimba egy olyan rádiótelefont amellyel kapcsolatot tarthatok a lakásban. Az erre való előkészület csaknem annyi energiámba került mint a holdra szállás.
Minek, miért úgy se ér ez semmit – próbált lebeszélni Kovács György Attila a frekvenciagazdálkodási iroda vezetője. Hasztalan.
Média hadjáratba kezdtem, még az Autó Motorban is egy kétoldalas cikket írtam erről a nyolcvanas évek elején. Ha hiszik ha nem ennek a rádiózási formának semmilyen kultúrája nem volt itthon, a vérbeli rádióamatőrök pedig megmosolyogták hiszen ők óceánokon átívelő kapcsolatrendszerekben utaztak. Én meg szerényen Diósgyőrből szerettem volna a kocsiból hazaszólni, hogy melegíthetik a mákos tésztát lakásunkon, az Arany János utcában.
Végül minden akadályt leküzdve támogatókat szerezve felvettem a kapcsolatot Brunner Gábor barátommal aki akkoriban az Elme Erlach rádiókereskedésben dolgozott. Három dossziényi irattal felfegyverkezve utaztam a Hegyeshalmi határra ahol az úgy nevezett beléptető sávban – határ övezeti engedéllyel -átvettem négy láda CB rádiós kiállítási anyagot. Talán akadnak még akik emlékeznek rá, hogy az országban először a miskolci Tokaj vendéglátó házban Barna Gyuri barátom adott helyet a bemutatónak. A megnyitó előtt este készült ez a kép ha jól tudom Kerényi László jóvoltából.
A fotón a szemüveges úr az osztrák Elme Erlach a tulajdonos aki nem akart hinni a szemének, hogy sikerült összehoznom ezt az üzletet amire másnap kígyózott a sor az épület előtt. Mindenki látni akarta milyen is egy ilyen herkentyű amellyel 30 kilométeres távolságra minden drót nélkül eldumálhatunk. Figyelem – abban az időben a vezetékes telefonra általában hat nyolc évet kellett még várni! Unokám kinevetett – hogy milyen hülyeségeket tudok kitalálni.
A lényeg, hogy ezt a képet most alaposan szemügyre vettem. Akkoriban is sejtettem, hogy nem vagyunk egyedül, de itt jól kivehető – az állambiztonsági emberek szinte körbeültek. Figyeltek, hallgatóztak, szerintem az asztalunk be is lehetett drótozva, Emlékeim szerint az illetékes szervek meg voltak győződve, hogy Elme Erlach úr az emigrált Brunner Gáborral aki át se akart jönni hozzánk az ideológiai fellazítás jegyében ezekkel a távolba beszélő készülékekkel lerombolhatják az épülő szocializmus alapjait.
Tudtam, hogy a figyelő szemek kereszttüzében voltunk mindvégig, de akkor per pillanat fel se tűnt ez számomra. A kép viszont most mindent leleplez. A témát majd szívesen folytatom ha valakit érdekel. Én ugyanis Kerényi Lacival együtt ott voltunk amikor lehúzták az Elme Erlach gmbh rollóját és a megmaradt árukészletből mazsolázhatunk. Kedvünkre. Jó sztori, el fogom mondani.
A kép pontosan 1982. március 19. este készült Miskolcon.
Többen kerestek, hogy nem találták a Kádártól Castróig című karácsonykor megjelent könyvemet. Aki kiolvasta és nem firkáltam bele semmit most túladhat rajta –...
Vendégem volt Hargitai Miklós a MUOSZ elnöke. Hamarosan nálunk is tisztújítás lesz, eljött az ideje, hogy magunkra találjunk. Az 1896-ban alapított egyesület tagsága...
Naftali Bennett miniszterelnök Moszkvából Berlinbe tartva 2022. március 5. Fotó: Miniszterelnöki Hivatal ujkelet.live Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a hajnali órákban visszatért Izraelbe villámlátogatása...
Horthy Miklós magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent....
A miskolci Operatív Törzs a frakciók vezetőivel kiegészülve szombat délután ülésezett és a kormányzati intézkedésekkel összhangban az alábbi intézkedéseket hoztuk. ...
Igen nekem már mindenről eszembe jut valamit. Szóval egy hölgyismerősömet – anno – meglepte a a vőlegénye egy ilyen szállodai luxus lakosztállyal. Még...
Kutya legyek, ha értem. Ott voltam, amikor a kereszténydemokrata párt első élvonalbeli potentátjai Csiba Gábort búcsúztatták a megyei kórház éléről. Bejártuk a Csillagpontot...
Mint egyszerű miskolci polgár szívemen viselem a nagy múltú repülőklub sorsát. Mi lesz a nagy kék országút szerelmeseivel, lesz e helyben a fiataloknak...
A mai napon sikerült néhány előre nyomott példányt lehozni Miskolcra. Így elsőként Miskolcon a Génius áruházban, holnaptól azaz szombaton reggeltől már kapható...
TISZTELT SÁROSPATAKI VÁLASZTÓPOLGÁROK! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, mint Sárospatak város 3. számú választókörzetének a Patakért Egyesület csapatában induló képviselőjelöltje. 1952-ben Erdőhorvátiban születtem,...
2022. június 22, szerda A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a...
Június 12-én a Főegyházmegyei tanévzárón Egerben vehették át Ft. dr. Ternyák Csaba érsek atya dicséretét a Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ballagó diákjai....
Jól sikerült farsangi bulit tartottak a közelmúltban a Vécse Cítyben. Ilyenkor eltöpreng az ember, hogy komoly e a dresscod – ünneplőben vagy jelmezben...
Évek óta regisztrálnak furcsa morajlásokat és dörrenéseket szerte a világból, amelyek eredetét nem igazán tudják megfejteni a tudósok. Az idei évben azonban mintha...