SzántóGráf

8 érv az igazságos Kádár mellett

Ha már elmúlt nyolc évezik az ország, íme egy markáns vélemény – 8 pontba szedve. A szerző előre bocsájtja, a Kádár-rendszeren csak azokat az időket érti, amikor valóban Kádár és elvtársai kezében volt az ország irányítása. Amikor még a rendszerváltás utáni uraink nem állították őket félre, egyre erősebben és egyre nyíltabban szorítva ki őket a vezetésből, nemcsak a pártban, hanem a társadalom minden területén. 1., A legeslegfontosabbnak azt tartom, hogy a Kádár-rendszer miértünk volt, mindnyájunkért, nem pediglen ellenünk. Ha tett is olyat, amivel ártott, azt sosem rosszindulatból, sosem egoizmusból, pláne nem hatalomvágyból, nem beteges hajlamú pénzéhségből tette, mint a rendszerváltóink, akik 28 éve embertömegek halálát, embermilliók iszonyatos kínszenvedését sem átallják okozni folyamatosan, a perverz cezaromániájuk és pénzsóvárgásuk kedvéért. Nincs mit szépíteni rajta, ez a mostani egy kegyetlen, embertelen, barbár rendszer! A Kádár-rendszer pedig emberséges, tisztességes és jó szándékú volt.

Exit mobile version