Szántó István
Related article
A nem védett gombák – ezt is én írtam – nem egy gyilkos galóca
Szóval bevezetőül, számolgattam, tavaly novemberében tettem le a lantot. Nem valami fényes körülmények között. A tulajdonosváltás következtében vagy következményeként úgy hajították ki a...
Szántó István
0 Comment
Felszerelték a betonpajzsot is áttörő amerikai bombákat – Izrael akár egyedül is meglépi az elkerülhetetlent – a latorállamok a perzsákat támogatják – sok jót ne várjuk az újesztendőtől
Feszült a világhelyzet a nagy politikában. Nem kicsit. Különös, hogy amikor már azt hisszük, reméljük, hogy a hidegháborúnak is vége mindig akad valamilyen...
Szántó István
0 Comment
Pályafutásuk alatt nagyon népszerűek voltak, de a nácik hatalomra kerülése után bajba kerültek
A Comedian Harmonists egy német énekegyüttes, amely 1928 és 1935 között Európa egyik legsikeresebb zenei együttese volt. 1927-ben a húszéves berlini színinövendék, Harry Frommermann elhatározta,...
Szántó István
0 Comment
Csavar- és Húzottáru Zrt. – (valamikor) – Davidfilm, Kerényi László filmje
Érdekes valamikor nagyon régen talán ifjúkoromban magam is láthattam ezt a csavargyárat. Hogy mi van ott ma és mivé lett az üzem,...
Szántó István
0 Comment
Alkoss szabadon a Samsung Galaxy Note8-cal!
Az Infinity Display, az okosabb S Pen és az optikai képstabilizátoros duál kamera segít, hogy az életben és a munkában...
Szántó István
0 Comment
Nem jó a rendszer – elszólta magát a hentes – letakart pultok a felvágottaknál -szívatásért szívatás – családi döntés, első fokon jogerősen – áfát csalt a pénztárgép
Egy lélek sincs a miskolci Szinva parki Spar áruház felvágottas pultja előtt. A szalámik és a sajtok ízlésesen letakarva, elrejtve a kíváncsiskodó vásárlók...
Szántó István
0 Comment
Hahó – megnyílt a Csabai csemege – újra van Ábécénk – pompás
Örömmel tudatom ismét megnyílt a Csabai Csemege üzlet. Mióta Harcosék bezártak nagyon hiányzott ez az üzlet a környéken. Még csak egyszer láttam, színvonalas...
Szántó István
0 Comment
December elejétől a háziorvosnál igényelhetők a térítésmentes Covid-vakcinák
12 év alatti gyermekek esetében is a krónikus betegségben szenvedő, fertőzésre hajlamos gyermekeknek javasolt az oltás. Hat hónapos kortól 11 éves korig a...
Szántó István
0 Comment
A legfrissebb gyászhírek – egy kattintásra – a régió temetkezési cégei – Kerékgyártóék és a Pietás
Új kategória – a Gyászhírek . A valóság, félévszázados napilapos múltam alapján ki merem mondani: az idősebbek a gyászközleményekkel és a sporttal kezdik...
Szántó István
0 Comment
Ez volt az első – folyamatosan a vállamon lógott – egy tapodtat sem mentem nélküle – egyidőben státus szimbolummá vált
Valamikor a kilencvenes évek elején kaptam egy meghívót a parlamentbe. Egy szükkörű társaságban bemutatták az éppen akkor startoló magyar nemzeti rádiótelefonos vállalkozást. Még...
Szántó István
0 Comment
Olvasó író találkozó a könyvtárban -felolvasták Az ecetfák fejezeteit – jó volt hallgatni
Jól sikerült az Olvasó író találkozó szerda délután a miskolci József Attila könyvtárban. Mint a képen is látható voltak, sokan voltak. S ami...
Szántó István
0 Comment
Hátha valaki felismeri a Mészáros cég kocsijait – ki tudja az elérhetőségüket
Ellopták vagy oda csempészték a Fehér Holló parkolójába . 20 2192391 info@szantograf.hu ...
Szántó István
0 Comment
A KÖZBIZTONSÁG STABIL MISKOLCON, DE AZ ONLINE CSALÁS EGYRE TÖBB
Emelkedett ugyan a bűncselekmények száma, de alapvetően stabil közbiztonsági helyzet jellemzi Miskolcot – hangzott el azon a sajtóreggelin, amit a vármegyei rendőrkapitányság szervezett...
Szántó István
0 Comment
Közérdekű közlemény
A Luferro Kft. (3881 Baskó, Fő út 14. sz.) által a Miskolc, Kiss Ernő u. 17. szám, 23365/43 hrsz.-ú ingatlanon lévő nem veszélyes...
Szántó István
0 Comment
Mint a Káma szutrában – küzdöttünk az Olvasók kegyeiért – a főnök és a megcsalt férj tud meg minden utoljára
Volt a miskolci sajtóban egy úgynevezett konszolidált időszak a rendszerváltás után. Az önkormányzatnak még csak televíziója volt és ez teljes harmóniában, szinte szinkronban...
Szántó István
0 Comment
Pintér Sándor: Nem voltam tisztában az egészségügy helyzetével
Varga Jennifer / 24.hu A belügyminiszter eddig nem vett részt egészségügyi konferencián, kedden kivételt tett, és félórás beszédet mondott az átalakításról, valamint arról,...
Szántó István
0 Comment
Morgolódni is tudni kell – ha szeptember , miskolci sörfesztivál – kilóra vették a szomszédokat – kint és bent verik a tamtamot
Visszatérő téma – zajjal jár a miskolci sörfesztivál. Mivel az ezzel kapcsolatos hírek olyan tökéletesen rögzülnek bennünk, szerintem hirdetni se kell a rendezvényt....
Szántó István
0 Comment
Friss hír -Révész János a kórház új főigazgatója – közleményben írták meg
Szeptember 17-e óta dr. Révész János klinikai onkológus vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat és Egyetemi Oktatókórházat. A miskolci intézmény új főigazgatója korábban...
Szántó István
0 Comment

