SzántóGráf

Karácsony Gergely – az ördöggel is együttműködnek – Fletó is bankot robbantott: az LMP elnökének is kezet nyújtott – ünnepi a hangulat

Gyurcsány mindig tud meglepetést okozni.

Azt hiszem az ünnepi nagygyűlések sorában két vezető politikusi  beszéd, két kijelentés okozott igazi meglepetést.

Orbán Viktor a Kossuth Lajos téren mondta, a választások után minden jogi lépést megtesznek az alaptalan rágalmazók ellen.

Ám Fletó bejelentése mindent überel. Nagy éljenzés közepette jelentette be, hogy hosszas gondolkodás után döntött,  döntöttek,  s visszaléptetik a DK jelöltjét  Széll Bernadett  miniszterelnök jelölt – Lehet más a politika –  javára. S még rá tett egy lapáttal, a közös cél érdekében a Jobbikkal is tárgyal, s ha szükséges együttműködik. Hozzátette, Vadai Ágnes bizonyára nem örül ennek, de az ellenzék győzelméhez ehhez is szükség van.

  A fordulat érdekes. A fordulat várható volt. Erre mondják a cél szentesíti az eszközt. Bár Gyurcsány megjegyezte, közös kormányzásra nem készülnek, de az elszámoltatásban együttműködnek.

Majd következett Karácsony Gergely miniszterelnök jelölt, aki ugyanezt a minden áron való összefogást hirdette meg. Azzal a kiegészítéssel,  még az ördöggel is szövetkeznek, de arra ügyelnek, hogy maguk ne váljanak azzá.

Ezek a hírek a hosszú hétvégén kulminálódnak, de az biztos, hogy a választásokig téma lesz

 

Exit mobile version