SzántóGráf

Csalók a világhálón – online szélhámoskodott egy Tiszaújvárosi nővel

Csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 34 éves gárdonyi lakossal szemben. A gyanúsított 2016 decemberében egy internetes oldalon eladásra kínált egy nagyobb értékű mobiltelefont. Egy tiszaújvárosi nő jelentkezett az ajánlatra, majd megegyezett a hirdetővel, hogy elküldi, az ő szintén nagyobb értékű készülékét, plusz fizet még tizenegyezer forintot, így hozzájuthat a hirdetésben szereplő telefonhoz. A gyanúsított azonban nem teljesítette ígéretét, így a nő nem kapta meg a kívánt készüléket.

Az ügyben indított nyomozást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy az online vásárlás lehetőségével a fogyasztói szokások gyorsan és jelentősen megváltoztak. Az interneten keresztül bonyolított vásárlás számos előnnyel, lehetőséggel jár, azonban nem árt ismerni a jogainkat és némi körültekintéssel eljárni a vásárlások során. Az online vásárló ugyanis hajlamos csak a termékkel és annak árával foglalkozni. Egy korábban kiadott „ELBIR Lakossági Hírlevél” a bűnmegelőzési szakemberek fogyasztóvédelem munkatársaival közösen adnak hasznos tanácsokat, hogy a világhálón történő vásárlás ne okozzon csalódást.

Exit mobile version