SzántóGráf

A reggeli tankolás után – a semmitevés zöld mezején már nem luxus a szunyókálás – lesz még szőlő és lágy kenyér

Van egy kor ami után megnő az ember elfoglaltsága.

Ötven évi firkálás után elhatároztam, hogy a semmitevés zöld mezejére lépek. Akkor kelek, fekszem amikor csak akarom.  Akár napközben is szunyókálhatok. Ha csörög a mobilom – ma már egyre ritkábban – megnézem ki az akinek még volna mondani valója , s ha nincs kedvem a társaságához csak úgy lazán kinyomom.

Az igazság, hogy ennyi év után sok ismeretlen Olvasó őrzi még a számomat. Így megesik,  akár hetente többször is, hogy reklamálnak, ma se kapták meg az északot. Számukra elmondom a begyakorolt szöveget, s eligazítom őket. Olyanok is vannak akik nálam akarják lemondani az előfizetést. Röstelleném, akár szembe is köphetném magam ha nem próbálnám lebeszélni őket a meggondolatlanságukról. Lesz még szőlő és lágy kenyér formájában mindenkit arra bíztatok, ne tegyék. Fizessenek és olvassák!

Ott hagytam abba, hogy bővül a napi teendőim száma. Valamennyi közül a legizgalmasabba a kora reggeli infúzió. Örömmel látom, hogy a miskolci Semmelweis kórházban katonás rend és tisztaság van a tankolásra kijelölt részlegben. Már kidobták a háborús időkre emlékeztető rozzant vaságyakat és főleg csak ülőkés fotelok vannak. Lábtámasszal. Bár ezen ez vajmi keveset segít, hogy már csak kézfejen át pumpálják belém a gyógyító katyvaszt. Mivel a hagymás vért és a  véres hurkát se kamálom a sajátomat se nézem. Legfeljebb már csak akkor ha érzem, hogy kidomborodik a bőr a kézfejemen.

Különben ez a reggeli infúziós társaság igen csak szórakoztató.  Versenyben vagyunk, ki ér oda hamarabb. Ki az aki gyorsan  képes leküzdeni a havas, jeges járdákat. Már fél hétkor kiülünk a kispadra, hogy a szurkoljunk a nővérkének aki gondosan kiadagolja, felcímkézi a belénk szánt flakonok tartalmát.  Izgulunk, nehogy Cavinton helyett Notropilt vagy ki tudja mit kapjunk. Egyébként tök mindegy . Szerintem.

  A szúrás , a tű behelyezése a vénába csudára fáj, csíp. Na de mi már ennél nagyobb traumán is túl vagyunk. S ez nem is tart sokáig. Egyébként amit kitapasztaltam a kedves nővér intenzíven figyel. Amikor szélesre tárja az ajtót úgy viharzunk be mint az óvódások. Nincs totyogás, tipegés, enervált csoszogás egyszerre rontunk be, s úgy ülünk le mint az énekszóval spékelt társasjátékokon szokás. Mindenki lehuppan az éppen hozzá közel álló fotelbe, hogy megkapja a napi adagját.

Akinek nem jut hely az egy rövid időre vissza ül a folyosóra. S most tessék figyelni. A nővérke még a szerint köti be a tankolást ahogyan érkeztünk. Tudja, s tudja, hogy ki mikor milyen sorrendbe ért be. Nekem tetszik ez a precizitás. S akkor a nap fénypontja után már is vár az újabb feladat. Ám erről majd később, s még hosszabban.

 

 

Exit mobile version