

Budapest, 2016. november 30. – A interim menedzserek – vagy szupermenedzserek – kritikus helyzetben lévő cégeken segítenek azzal, hogy átmeneti időre beülnek egy-egy...
A 2018. július 1-én hatályba lépett új Büntetőeljárásról szóló törvény módosította a kizárólagos ügyészségi nyomozás hatáskörébe tartozó bűncselekmények körét. A Legfőbb Ügyészség összhangban...
Sosem szerveztem kongresszust, de a Fideszét bevállaltam volna. Nem volt rizikó. Borítékolható volt, minden a forgatókönyv szerint zajlik. Fegyelmezett párt, katonás, az egy...
Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere mai napját Borsodban töltötte. Délelőtt Szerencsen járt ahol Konc Ferenc Szerencs polgármestere, országgyűlési képviselőjelölt fogadta majd Tiszaújvárosban...
Budapest, 2017. október 23. – Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét az a dokumentum is őrzi, amely a Központi Statisztikai Hivatalban már...
Nyíregyházán születem, 1959-ben. Négyen voltunk testvérek, vallásos családban nôttem fel. Szüleim holokauszttúlélôk, édesanyám két húgával járta meg a haláltábort, édesapám munkaszolgálatos volt. Tôlük...
A miskolci Avasi Gesztenyéskerti otthonban 94 esztendős korában hunyt el a közelmúltban dr. Bodnár Ferenc a hajdani megyei pártbizottság legendás első titkára. Monokon...
Felvetés és részletesen, mégis tömören, közérthetően kidolgozott szakmai felelet a vastagbélrákról és végbélrákról, hogy azokra a kérdésekre is egy helyen megtalálhatók legyenek...
Tessék csak gondolkodni, milyen üzem látható a képen! Tuti, hogy a beavatottak soha se találnák ki. Esetleg valamilyen vegyiparira tippelnének. Elárulom, ez a...
Miközben Alakszai Zoltán, a bukott jegyző, aki a szokásos sajtótájékoztatók helyett most épp a Facebook-oldalán haknizik, és kamu bejegyzésekben privatizációs stopot hirdet, (a...
A II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtár a Népkertben. A héten be kellett mennem...
Alapterülete 11 négyzetméter, de szükség esetén ugyanennyivel bővíthető a hátsó raktárral. Érdeklődni lehet 202192391 vagy info@szantograf.hu ...
Az idősek: - többsége az életviteléből adódóan az átlagnál többet tartózkodik a lakásában, használva az otthoni közszolgáltatásokat, fizetve a számára eddig is megterhelő...
A Szakma Sztár Fesztivál idei döntőjében nyolc versenyző képviselte megyénket. Hat kereskedő, egy szakács és egy ipari gépész szállt ringbe a legjobbnak járó...
Ha hétvége akkor Mezőcsát, a szívem csücske. Sokan vagyunk úgy , hogy ez a ország legcsöndesebb, legnyugodtabb, igazán családias hangulatú gyógyfürdője. Akik egyszer...
– Ma már olyan versenyprogramot tudunk kínálni önöknek, amelyben a legfrissebb magyar filmek versenyeznek, és egyúttal magyarországi bemutatók helyszíne is lett a fesztivál...
Köztudott, hogy világéletemben vonzódtam a híradástechnika rejtelmei iránt. Nem mintha bármit is konyítottam volna ehhez, de CB és amatőr rádiósként is foglalkoztatott a...
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház április 26-27, és 28-án nagy számban végez oltásokat, amelynek során csaknem 16...
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ minden intézményében szeptember 3-án, hétfőn hivatalosan is kezdetét vette az új tanév. A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola...
Talán négy óra tájban észleltem, hogy áramszünet van a lakásunkban. Kint zavartalan volt a közvilágítás, ebből arra következtettem, hogy olyan nagy baj csak...


